Végre kiderült, melyik a legjobb gyorséttermi sült krumpli

Egy időben négy gyorsétteremben tartottak helyszíni szemlét a NÉBIH ellenőrei, ahol a helyben kapható sült krumplik készítési körülményeit ellenőrizték.

Napjaink egyik legkedveltebb ételei között tartják számon a bő zsiradékban sült burgonyát, ami szinte valamennyi gyorsétkezde kínálatában megtalálható.A sült krumpli felnőttek és gyermekek körében egyaránt nagyon kedvelt ennivaló. Sokan otthonukban is gyakran készítik köretként, esetleg önmagában harapnivalóként ezt az ételt.

A NÉBIH munkatársai ezúttal négy gyorsétteremlánc (Burger King, BelFrit, McDonald’s, KFC) egy-egy üzletében vizsgálta a sült krumplik

  • előállítás körülményeit
  • a felhasznált alapanyagokat
  • az előállítás élelmiszerbiztonsági szabályozottságát és körülményeit
  • a higiéniai előírások teljesülését
  • a burgonyasütés technológiáját
  • és a késztermék kezelését
  • laboratóriumban ellenőrizték a használatban lévő sütőzsiradékot
  • próbavásárlás keretében a készterméket is megvizsgálták

A burgonya, ami sajnos nem magyar

Három helyszínen használnak gyorsfagyasztott, elősütött hasáb vagy szalmaburgonyát (Burger King, KFC, McDonald’s), melyet szigorú belső szabályozás mellett sütnek és tárolnak. A negyedik helyen pedig elősütött alapanyaggal dolgoznak. Az ellenőrzések idején egyik üzletben sem magyar előállítású burgonyát használtak fel - számolt be a vizsgálatról részletesebben a NÉBIH blogja, a Szupermenta.

A sütőzsiradék

Mind a négy vizsgált vendéglátóhelyen mintát vettek a használatban lévő, forró sütőolajból, és laboratóriumban vizsgálták, hogy poláros komponens tartalmuk megfelel-e a rendeletben meghatározott határértéknek. Jó hír, hogy a vizsgált használt sütőzsiradékok egy esetben sem lépték át a megállapított határértéket.

A sütéstechnológia

Három esetben automata sütőberendezéssel rendelkeznek az éttermek. A sütéshez növényi alapú sütőzsiradékot használnak, amelyet 12 sütés után, illetve 5 sütés után a rendszer folyamatosan átszűr, így eltávolítják a lebegő törmeléket, melynek jelenléte rontja a zsiradék minőségét. A sütőzsiradék elhasználtságának mértékét naponta többször ellenőrzik, amit regisztrálnak is. A zsiradék teljes cseréje a kapott érték alapján szükség szerint történik.

A sózás

A megsült burgonyát közvetlenül sütés után kézi szórással megsózzák. A készre sütött burgonyákat megfelelő hőmérsékleten tartják. Belső szabályzás alapján a sütést követő 7 percig adhatják ki a fogyasztónak, ezt követően az esetleges „maradékot” leselejtezik.

Az egyik étterem technológiája eltér a többiétől, mert a fogyasztó megrendelését követően, frissen sütik ki a burgonyát. A sózás, egyéb fűszerezés is a fogyasztó kérésére történik, vagy elmarad.

A gyorséttermi sült krumplik végső népszerűségi listája

Végezetül nem maradhatott ki a nagy sültkrumpli-tesztből a kóstolás. A sült krumplikat véletlenszerűen kiválasztott vásárlók pontozták íz, illat, állomány, szín és alak alapján, ebből állították össze a végleges listát:

  • Burger King
  • BelFrit
  • McDonald’s
  • KFC

Fontos megjegyzés, hogy a mért értékek tájékoztató jellegűek, a minta egyedisége, véletlenszerűsége és a homogenitás hiánya miatt következtetés levonására nem alkalmasak.

Ez is érdekelhet!

Ezeket olvastad már?

Sült krumpliból krémlevest!

Sült krumpliból leves? Igen, ez tényleg létezik. Ahogy más zöldségeknek, mint a paprika vagy a sárgarépa, úgy a krumplinak is jól áll a főzés előtti sütés.

Gréti

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.