Ha figyelembe vesszük, hogy az USA-ban külön ünnepet is szentelnek a vattacukornak, talán kijelenthetjük, hogy az amerikaiak az édesség legnagyobb rajongói közé tartoznak. Minden év december 7-én tartják a Cotton Candy Day-t, azaz a Nemzeti Vattacukor Napot.
A vattacukor, mint a fényűzés szimbóluma
A vattacukor őse legalább 500 éves, azonban tény, az akkori formája meg sem közelítette a mostanit. Tim Richardson cukrásztörténész elmondása alapján a korai középkorban a velenceiek cukorszirupot készítettek, és villa segítségével húztak ki belőle légies, hosszú szálakat, majd fapálcikákra tekerték. Az így készített édesség keményebb és ropogósabb volt, mint a ma ismert vattacukor, azonban osztatlan sikernek örvendett.
Mivel a folyamat meglehetősen költséges és időigényes volt, ezért akkoriban ezt a fajta édességet ritkán készítették, és főként a jómódúak kiváltsága volt. A 16. század végén a Velencébe látogató III. Henrik fogadására több, mint 1000 darabot készítettek.Több száz évet kellett arra várni, hogy a technika és egy fogorvos lehetővé tegye a mindenki számára elérhető és akkorra már pehelykönnyű vattacukrot.
A vattacukor világuralomra tör
A színes-szagos édesség széleskörű elterjedését William J. Morrisonnak, egy Tennessee-i fogorvosnak köszönhetjük. Miután Morrison befejezte a fogorvosi tanulmányait, a Tennessee Állami Fogászati Szövetség elnöke lett, de nem sokáig vesztegette az idejét: összefogott egy Nashville-i cukrásszal, hogy közösen megalkossanak egy olyan gépezetet, ami leredukálja a centrifugált cukor készítéséhez szükséges kézi munkát. Morrison és társa, John C. Wharton megtervezték, 1897-ben megépítették, majd szabadalmaztatták az általuk elektromos édességgépnek nevezett masinát, amit az 1904-es Saint Louis-i Világkiállításon mutattak be. Az elkészült vattacukrokat dobozban árulták, darabjukat 25 centért, és összesen 68000 darabot adtak el belőlük, amivel több, mint 17000 dollárt kerestek. A vattacukor karrierje azóta óta töretlen.
Habár a legelterjedtebb és leginkább ismert történet szerint Morrisonhoz és Whartonhoz köthető a vattacukorgép, egy Thomas Patton nevű férfi is tervezett egy vattacukorkészítő masinát, ami gázzal működött, és 1901-ben került szabadalmaztatásra.
A vattacukorfonó-gép közepén egy forgó, lyukacsos fejet találsz, amiben a cukor található. A fej peremét egy fűtőberendezés felmelegíti, így a centrifugális erő hatására az olvadt cukor kikerül az apró lyukakon, és a hideg levegő hatására megszilárdul. A ragacsos, szájban könnyen oldódó vattacukor tapintásra a gyapjúra hasonlít, amiből a neve is ered.
A vattacukornak szinte a föld minden táján megvan a maga rajongótábora: az USA-tól kezdve Új-Zélandon át Ausztráliáig mindenhol ismerik és szeretik, csak az elnevezése eltérő. Ausztráliában fairy floss-nak, azaz tündérselyemnek, Amerikában cotton candy-nek, Franciaországban la barbe à papa-nak, azaz "apa szakálla"-nak hívják, Olaszországban zucchero filato, vagyis fonalcukorka a neve. Afrikában spookasem, szellemsóhaj, a görögöknél pedig öregasszony hajaként ismeretes az édesség. A briteknél és Tajvanon már vattacukorkészítő automaták is léteznek!
Ezt olvastad már az Ízhuszár magazinon?
A teafű régen olyan értékes volt, hogy lakat alatt őrizték az enyveskezű tolvajok elöl
Forrás:
huffpostdailymealwikipedianatgeo
