Talán senki nem fog meglepődni azon, hogy a 19. században a táplálkozás és az egészségi állapot közti összefüggéseket a maitól egészen eltérően értelmezték. Akkoriban a népi gyógyászat és a hivatalos orvoslás nem különült el egymástól, a tapasztalatokra épített gyógymódok és a különféle hiedelmek együtt alapozták meg az orvoslás módszereit. Különösen érdekesnek találom a gyerekek táplálkozásáról szóló régi leírásokat. Lehetne az időben messzebbre is menni, én azonban most Dobos C. József (igen, ő a dobostorta megalkotója!) szakácskönyvéből szemlézek egy rövidke, ám annál izgalmasabb leírást „a gyermek táplálkozásáról”.
Az első és legmeglepőbb dolog a szövegben az anyatejes tápláláshoz való hozzáállás. Ma, amikor a szoptatást gyakorlatilag újra felfedezik a szülők és az orvosok egyaránt, és nemzetközi szervezetek szólítják fel az újdonsült anyákat arra, hogy babáikat próbálják meg minél tovább és kizárólag anyatejjel táplálni, furcsán hat, ha egy kb. 150 éves szövegben ugyanezt olvassuk.
Bár talán ennél is meglepőbb, hogy mit javasol az író arra az esetre, ha az anyának mégsem áll módjában a szoptatás („bár minden anyának legszentebb és fő kötelessége ennek teljesítése”). Az első és legadekvátabb módja a pótlásnak a 19. században, hogy lepasszoljuk a kicsit egy szoptatós dajkának. Hoppá. Persze a műfaj mindannyiunk számára ismerős a regényekből és filmekből, mégis nagyon bizarr elképzelni, hogy az ember az újszülöttje táplálását egy félidegenre és az ő emlőire bízza. De ha a kicsi egészsége ezt kívánja, mit van mit tenni.
De mi történik, ha nincs dajka a közelben, hogy megoldja a problémát? Ezt a részt kénytelen vagyok idézni: „Ha azonban a körülmények ezt sem engedik, ott végre a gyermek fiatal egészséges tehén-tej által táplálható. – E tej tiszta, hamisitatlan legyen, mindenkor frisen fejessék, meleg vizzel és czukorral kevertessék. Minden hozzáadás és surrogatans a gyermekek élete elenni merénylet.”
Még jó, hogy a tehéntej és a cukor nem az – mondhatnám elkötelezett szoptatáspártiként, de csak mosolygok.
Az ajánlás szerint nyolc hónapos korig kizárólag anyatej vagy a fent leírt vizezett-cukrozott tehéntej adandó a kicsiknek, ezután kezdődhet a hozzátáplálás. Hogy mivel? Cukros-sárgarépás húslevessel, majd folytathatjuk ugyanezzel olyan módon, hogy a lében szétáztatunk egy pirítóst. Ezt követően jöhet a csirkecomb szopogatás céljából, és sorban csak ezek után a különféle pépek. Nyolc éves korig minél kevesebb krumplit, zsírt és édességet kapnak a gyerekek, annál egészségesebbek lesznek.
És most jön az igazán hajmeresztő rész: lehetőség szerint kávét és bort csak nagyon kis mennyiségben adjunk a gyereknek, „mert ez a nélkül is tüzes vérüket heviti és gyuladásra hajlandóvá teszi.” Persze, én is megkaptam annak idején, hogy adjak egy kis pálinkás kenyeret annak a gyereknek, akkor majd elhallgat, de mindig megdöbbent, ha valaki az ilyesmit komolyan gondolja. Vagy képzeljük el azt a gyereket, aki alapjáraton is reggeltől estig mozog és hangokat ad ki (ti. beszél, énekel, esetleg kiabál) még napi egy-két kávéval feltuningolva.
A vacsorát jobb, ha kihagyják a gyerekek, helyette 6-7 óra körül uzsonnázzanak gyümölcsöt vagy vajas kenyeret. Mégis mikor lehet az a vacsora, amit kihagynak?
Nagyon érdekes kis írás ez, és újfent megerősít abban a hitemben, hogy ez a kor minden korok legjobbika, vagy, ahogy a költő mondja, jó, hogy vége az 1800-as éveknek, és nem jön újra el.
(Forrás: Dobos C. József: Magyar-franczia szakácskönyv, Budapest, 1881. Reprint kiadás, Állami Könyvterjesztő Vállalat, 1984, 916-918. o.)
