Szomorú hír: elhunyt a Kádár étkezde egykori tulajdonosa
Régóta várjuk a budapesti Kádár Étkezde újranyitását, ami egyelőre húzódik, most pedig egy szomorú esemény is bekövetkezett.
NosaltyRégóta várjuk a budapesti Kádár Étkezde újranyitását, ami egyelőre húzódik, most pedig egy szomorú esemény is bekövetkezett.
NosaltyKétségtelen, hogy egyre népszerűbb a szatén ágyneműk használata – a kérdés inkább az, hogy érdemes-e ezekre cserélni a már meglévő paplan- és párnahuzatokat.
Szabó AnnaGirbe-gurba kis fasírtgolyókkal nyűgözünk le titeket. Gyorsak, finomak, aprók és kívánatosak, ráadásul számtalan módon ízesíthetők.
NosaltyLegyen szó pitéről, tortáról vagy palacsintáról, ha túrós receptről van szó, előre a szánkban érezzük a lágy és selymes krémet, ami megkoronázza ezt a 11 édes finomságot is.
NosaltyMit árul el a szervezetünk állapotáról a vizeletünk színe, és hogyan érdemes olvasni belőle?
adminNe legyetek restek a konyhában, hisz ilyen menő menü lehet a jutalmatok, brokkolicézárral, pizzával gluténmentesen és puha pudingos ökörszemmel, amibe ökörszemet rejtettünk!
NosaltyNyakunkban a nyár, vele együtt a kerti partik, sütögetések, családi és baráti összejövetelek ideje, épp ezért a legtutibb majonézes salátákat ajánljunk nektek a grillzöldségek is húsok mellé!
NosaltyA klasszikus süteményeket mindig nagy viták övezik, és nincs ez másként az Eszterházy-torta esetében sem. Hány lapja van? Dióval készül vagy mandulával? A cikkből minden kiderül.
NosaltyHúsvétra hangolódva az jutott eszembe, hogy a rántottás zsemlén kívül milyen ritkán teszünk tojást a szendvicsünkbe. Hogy kicsit javuljon az arány, elkészítettem 3 olyan receptet, ami főszerepbe helyezi valamilyen formában a tojást, mellette pedig kifejezetten illik az ünnep hangulatához is.
Lakos BenedekA híres sztárséf, Gianni Annoni őszintén beszélt arról is, mikor adódtak nehézségeik feleségével, Debreczeni Zitával.
NosaltyKi ne szeretné a viszonylag gyors édességeket, főleg hétközben? Ha van egy órád, nekünk van egy (sőt, 14) jó receptünk - ezúttal lekvárral!
NosaltyHa imádod a gabonapelyhet, és minden reggel ezt eszed, akkor nem lesz nehéz dolgod.
NosaltyEgy jól kiválasztott főzelék megmenthet attól, hogy sok időt kelljen töltened a konyhában. Ezeket a menzás verziókat még a gyerekek is szeretik!
NosaltyA bögrés süti egy kedvünkre való műfaj, ugyanis ezerféleképp variálható, és csak a képzeletünk szab határt annak, milyen ízű finomsággal végezzük be az étkezést. Gyors és egyszerű, ha valami édesre vágysz, ráadásul mai Napi Tippünk olyat mutat, ami nem hagyja, hogy szárazzá váljon a tésztája.
Nosalty7 virág, amik augusztusban is színt visznek a kertbe, és több közülük egészen az első fagyokig virágzik.
Macsuga ViktóriaMegszületett a döntés: a gyulai Kézműves Cukrászda alkotása, a Bíborfehér nyerte el a Magyarország Tortája címet 2026-ban. A desszert korábban Fehér Mámor néven szerepelt a versenyben, végleges fantázianevét csak az eredményhirdetés előtt kapta meg.
NosaltyAugusztus 20-tól kóstolhatjuk Magyarország idei cukormentes tortáját, amelyet egy balatongyöröki cukrászda alkotott meg. A „Szilvafácska” egy népszerű nyár végi gyümölcs zamatos ízét ötvözi dióval, tejcsokoládéval, fahéjjal és egy különleges frissítő összetevővel – vajon kitalálod, mi került az idei győztes tortába?
NosaltyA Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
A kánikulában is vannak húsevők, nekik javasoljuk a sztáralapanyagot, a csirkemellet, mert lehet, hogy a fagyóban lapul, lehet, most vesszük meg frissen, a lényeg ebben a hőségben ugyanaz, hogy 30 perc alatt laktató fogásokat készítsünk belőle.
Megszületett a döntés: a gyulai Kézműves Cukrászda alkotása, a Bíborfehér nyerte el a Magyarország Tortája címet 2026-ban. A desszert korábban Fehér Mámor néven szerepelt a versenyben, végleges fantázianevét csak az eredményhirdetés előtt kapta meg.
A fotón a sütemény alja van felül, a szilikonos formám volt ilyen szép körkörös mintázatú. Picit megolvasztott fagyasztott meggyel tálaltam, igazán jól esett ebben a nagy melegben.
A paprikás krumpli egy generációkat átívelő étel, kicsik és nagyok egyaránt szeretik, méghozzá azért, mert laktató, egyszerű, és tunkolni valóan szaftos. Savanyúsággal és friss ...