A palacsinta tipikusan azokhoz az ételekhez tartozik, amit a legtöbben nem recept alapján, hanem érzésből készítenek el. Nos, én nem ilyen vagyok: én bizony minden alkalommal felcsapom a füzetemet, és kimérem a pontos hozzávalókat. Most viszont úgy érzem, megtaláltam a számomra tökéletes receptet, szóval el is mondom, mi kell ahhoz, hogy kellően vastag, szakadásmentes és isteni finom palacsintát süssünk.
Először is, a tojással nem érdemes spórolni, én egyből négyet szoktam beledobni. Ehhez jöhet egy csipet só, aztán minimális mennyiségű cukor. Tényleg csak egy kevés, mert ha túl sokat teszünk bele, akkor sütés közben gyorsan elkezd karamellizálódni, és ezzel egyidejűleg könnyen le is ragad.
Mehet hozzá a liszt, amit kevés tejjel és egy robotgéppel teljesen simára kell keverni. Legvégül már csak hígítani kell, a lényeg, hogy egy jó zsíros tejszínhez hasonló állagot érjünk el. Ezzel legyünk azért visszafogottak, tényleg csak apránként öntsük hozzá, mert ha túlhígítjuk, akkor lisztet kell hozzáadnunk, és utólag már elég nehéz lesz elkeverni benne, és könnyen csomós lesz. Én egyébként legtöbbször fele-fele arányban használok hozzá tejet és vizet. Egész pontosan szóda- vagy ásványvizet, de ha vasárnap délután jön ránk a palacsintázás és nincs otthon egyik sem, akkor mehet bele sima csapvíz is.
Tipp
Ha kevés citromhéjat reszelünk a tésztába, akkor nemcsak ízletesebb lesz, de a citrushéjból kioldódó olajoknak köszönhetően még kisebb az esély, hogy leragad a tészta.
A receptet megtalálod ITT.
Legutolsó lépésben érdemes hozzákeverni egy adag olvasztott vajat is, mert szépen eloszlik majd a tésztában (jobban, mint az olaj), sütés közben pedig szépen, egyenletesen olvad ki, így szinte nem is kell vajazni/olajozni a serpenyőt két palacsinta között.
Mehet is a hűtőbe, egy órára. Ez elég fontos a végeredmény szempontjából, egész egyszerűen jobb lesz tőle majd a palacsinta. Az állagán is látni fogjuk, hogy jót tett neki a pihentetés. Persze nem mondom, hogy nem volt még olyan, hogy rögtön elkezdtem kisütni...akkor is működik, de azért nem az igazi.
Ezután már csak a sütés jön: jól fel kell melegíteni a palacsintasütőt, az elsőnél még vékonyan kikenem vajjal, aztán utána már nem. Jöhet bele kétharmad merőkanál tészta, gyorsan körkörös serpenyőmozgatással elegyengetem, és visszateszem a tűzre. Onnan lehet tudni, hogy ideje megfordítani, hogy a széle elválik a serpenyőtől, illetve szintén a széle szépen barnulni kezd. Gyors fordítás, még egy-két perc sütés, és már kész is.
Nem mondom, hogy egy-két gyakorlósütés nem árt, de tényleg nem nagy misztikum a palacsintasütés. És ha már perfektül megy, akkor csináljátok meg ezt a bécsi rakott, túrós változatot, mert isteni finom, ahogy a sült vaníliakrém alatt megbújnak a palacsinták, a tetejük pedig ropogósra sül.
