Titkos hentesboltra bukkantak a Heim Pál Gyermekkórház egyik hűtőjében

Titokzatos kis hentesboltot találtak a Heim Pál Gyermekkórház urológiai osztályának egyik hűtőszekrényében. Az eladott húsokat volt, aki a babamérlegen mérte le. 

A két évvel ezelőtt történt esetről egy szülő számolt be a 444.hu-nak. Az egyik kórházi dolgozó az urológiai osztály folyosóján található "tápszeres és bébiételes" feliratú hűtőben tárolta portékáját, amelyet tele volt különböző húsokkal és kolbászokkal.

"(...) leginkább mégis azon lepődtem meg, hogy egy osztályos dolgozó kis hentes vállalkozást üzemeltetetve az osztály folyosóján található "tápszeres és bébiételes" feliratú hűtőből árulta a cuccot, ami rakásig állt mindenféle húsokkal, mindezt az ott életvitelszerűen tartózkodó szülősereg szeme láttára."

A tápszeres és bébiételes feliratú hűtő

"Még egy idevágó emlék: a szobában ahol elhelyezték a páromat és a gyereket volt egy babamérleg, amivel a gyereket kellett mérni. Fehér köpenyes koma (érzésre karbantartó lehetett) néha betrappolt és lemért egy kis húsárut."

Arról egyelőre nincs információ, ki és hogyan működtette, és egyáltalán működik-e még a kórházi hentesbolt, a "kiskereskedés" viszont egyáltalán nem volt titkolva a kórház betegei és látogatói előtt.

Ezeket olvastad már?

via: 444.hu

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...