Tényleg ez a fura, zöld valami vethet véget az avokádómániának? - Nigella Lawson szerint igen

A brit sztárszakácsnő már a kiutat a fiatalok nagy avokádó függőségéből.

Mióta néhány éve kiderült, hogy az avokádó a gyümölcsök Superman-je, azóta óriási népszerűségnek örvend. Salátákba, pirítósokra teszik, a kicsit őrültebbek pedig kávét is töltenek bele. Az avokádó kifejezetten a fiatal korosztály nagy kedvence, de ennek most vége lehet. Nigella Lawson brit szakácsnő szerint a szupergyümölcs helyét egy új növény, a pandan veheti át.

"Azt hiszem, ez lehet az új matcha" - nyilatkozta a Lawson az édeskés, kicsit a vanília aromáját idéző növényről, ami a brit konyhában egyre elterjedtebbé kezd válni. Teába, kávéba és sütikbe is rakható. A növény Délkelet-Ázsiában honos. A sütik mellett az ételek savasságát is szabályozzák vele, vagy a rizs ízesítéséhez használják. Nagy-Britanniában az éttermek már használják ezt az alapanyagot, valamint kapható pandan ízű fagylalt és palacsinta is.

Tekintettel arra, hogy az avokádó milyen dráguláson ment keresztül a nagy népszerűség következtében, a pandan esetében is hasonlóra számíthatunk. Magyarországon ázsiai boltokban, általában konzervekben juthatunk hozzá a növényhez, ha szeretnénk megkóstolni.

Ezeket olvastad már?

via Independent

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.