Közel 20 százalékkal csökkent ennek a 2 élelmiszernek az ára

Már 10 hónapja folyamatosan csökken az ára ennek a két élelmiszernek.

Áprilisban minimálisan emelkedtek a globális élelmiszerárak, derült ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján szereplő adatokból.

Már a tizedik egymást követő hónapban csökkent a tejporok valamint a sajt nemzetközi ára

Minimálisan emelkedtek a globális élelmiszerárak

A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, mely az öt legfontosabb alapélelmiszer – növényi olajok, gabonatermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

„A múlt hónapban az átfogó árindex 127,2 pont lett, ami 0,8 pont (0,6 százalék) emelkedés márciushoz viszonyítva. Ez volt az első növekedés 12 egymást követő hónap csökkenés után" – írja az agroinform oldala.

Csökkent a tejporok és a sajt nemzetközi ára

A FAO adatai alapján a tejtermékek árindexe áprilisban átlagosan 124,6 pont körül alakult, tehát 2,2 ponttal (1,7 százalékkal) alacsonyabb volt a márciusinál és 22,1 ponttal (15,1 százalékkal) a tavaly áprilisinál.

Ehhez hozzájárult az is, hogy áprilisban már tizedik egymást követő hónapban csökkent a tejporok nemzetközi ára, sőt mérséklődött a sajt ára is.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.