Ez a teendő, ha áthullik a szomszédból a falevél

Szerinted létezik olyan központi szabályozás, amely meghatározza, hogy milyen távolságra lehet ültetni a fákat, bokrokat a telekhatártól? Mi most lerántjuk a leplet az igazságról!

Nemes Imre ügyvéd elmondása szerint nem létezik az egész országra kiterjedő hatályú jogszabály, de a helyi önkormányzatok rendeletet hozhatnak az ültetési távolságokra vonatkozóan – írja a Sokszínű vidék.

Ez a teendő, ha áthullik a szomszédból a falevél

Úgy válassz helyet a növényeknek, hogy azok ne zavarják a szomszéd ingatlan használatát

Ültetés előtt érdemes tájékoztatást kérni az illetékes polgármesteri hivataltól, valamint figyelembe venni azt, hogy ebben a kérdésben is irányadó Polgári Törvénykönyvünk, mely szerint a tulajdonos köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen a szomszédokat szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné

– mondta Nemes Imre.

Kiemelte, hogy a telektulajdonosok kötelesek legalább olyan mértékben gondozni a növényeket, hogy azok a szomszédok ingatlanának használatát ne akadályozzák vagy veszélyeztessék.

Mi a teendő, ha áthullik a falevél a telkünkre?

Először mindig a szóbeli, majd az írásbeli felhívást kell tenni. Ha ezzel a módszerrel mégsem értük el, hogy megoldódjon a probléma, akkor a település jegyzőjéhez fordulhatunk birtokvédelemért.

A birtokvédelmi eljárás a zavaró magatartástól számított egy éven belül indítható meg, annak eredményessége esetén a jegyző az eredeti állapot helyreállítására vagy a birtoksértő magatartástól való eltiltásra kötelezheti a zavaró magatartást kifejtő szomszédot

– magyarázta.

Ha minden kötél szakad, és a szomszéd nem reagál, akkor a szomszédjogokról szóló törvény szerint az ingatlan tulajdonosa levághatja az áthajló ágakat. De csak abban az esetben, ha azok az ingatlan rendes használatát akadályozzák, és azokat a növény tulajdonosa felhívás ellenére sem távolította el. 

Ne feledjük tehát, hogy az nem elegendő indok a szomszéd fájának megmetszésére, ha annak csupán a látványa zavar minket. Csak akkor nyúlhatunk hozzá, ha a telken való közlekedést akadályozza vagy gátolja a természetes fény bejutását a lakásunkba.

Forrásunk volt.


Még több növényekkel kapcsolatos érdekesség:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...