Szezonzáró rizottó cukkinivel

Mindig is rajongtam a rizottóért - annyi változata van, és olyan jó gyorsan elkészül. Ezzel a mostani módszerrel pedig még kevesebb dolgom volt az elkészítésével!

A rizottót állítólag nagyon könnyű elrontani. Ezt már több helyen olvastam, de nekem még soha nem sikerült - na nem azért, mert akkora konyhai zseni vagyok, talán nincs is olyan ételtípus, amit ne égettem volna el, szárítottam volna ki, sóztam volna el, vagy sütöttem alul. Évekbe telt, míg megtanultam jó lazacfilét sütni, és még ma is előfordul néha, hogy a kelt tésztám nem kel meg eléggé. De a rizottót még soha nem rontottam el.

A cukkinis-gombás tepsis rizottó receptjét itt találod

Az olasz egytálétel amúgy elég gyakori vendég a konyhámban - alaplé, bor és rizottórizs esetén bármilyen zöldségből és a legtöbb húsféléből elkészíthető, a módszer pedig igazán nem bonyolult - gyakorlatilag csak annyi a feladat, hogy abban a 25 percben, míg az étel fő, a fél szemünk legyen a serpenyőn, és amint a szemek beszívtak egy adag forró alaplevet, azt gyorsan pótoljuk. A múltkor új receptek után böngésztem, és megnéztem a rizottókat - akkor akadtam erre a módszerre. Őszintén szólva kicsit szkeptikus voltam az alaplével leöntött alig párolt rizzsel kapcsolatban - de gondoltam, egy próbát megér. Ezért is készítettem egy nagyon alapdarabot, a vénasszonyok nyarának jegyében.

A cukkinis-gombás tepsis rizottó receptjéért ide kattints

A gomba, a cukkini valamint a vöröshagyma kaszabolásán kívül úgy nettó 5 percet töltöttem az előkészítéssel, ebben még az is benne volt, hogy a végén elmosogattam a serpenyőt. A maradék 25 percben újabb háromszor 1 percet töltöttem azzal, hogy átkeverjem a tepsiben az alaplevet mohón magukba szívogató rizsszemeket és zöldségeket. Annyi talán az összes titka a dolognak, hogy akkor vegyük ki a sütőből, mikor még kicsit totyakos, egyrészt így még van időnk visszatolni pár percre, hogy rároppantsuk a sajtot és a zsemlemorzsát, másrészt pedig pár perc pihentetés után így fogja elérni a tökéletes, krémes, de nem túl szaftos rizottó állagot.

A cukkinis-gombás rizottó receptjéért ide kattints

Merem állítani, hogy nem tudtam volna különbséget tenni egy tányér hagyományos módszerrel készült rizottó, és a tepsis verzió között ízre és állagra. Azt nem állítom, hogy akkor mostantól soha nem készítek rizottót hagyományos módszerrel, de egy olyan napon, mikor pont nincs meg az plusz 25 percem, amit a főzése igényel, biztosan a sütőbe fogom bedobni. Próbáljátok ki ti is - a zöldségeket és a fűszerezést rátok bízom!

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Krémes „arany” burgonyasaláta

Ez a krémes amerikai burgonyasaláta pont az a fajta köret, amit egyszer elkészítünk, aztán minden nyári grillezésre, piknikre és családi ebédre újra kérnek belőle. A sárga húsú ...

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Címlapról ajánljuk

Így éleszd fel a hervadt muskátlit a kánikula után: néhány...

A muskátli igazi klasszikus a balkonokon és az ablakpárkányokon, de a hosszú nyári hőség még ezt a strapabíró növényt is megviselheti. Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb rajta a virág, a levelei fakóbbak, vagy egyszerűen megtorpant a fejlődésben, még nincs veszve semmi. Néhány egyszerű lépéssel új lendületet adhatsz neki, és akár az ősz első heteiben is gyönyörködhetsz a színes virágokban.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...