Egyél tésztát, segíts az olaszokon!

Már a hazai éttermek is étlapjukra tűzték a földrengésben félig elpusztult Amatrice város híres szószával készült tésztaételeket, a bevételből pedig az újjáépítést támogatják.

Mint ismeretes, 2016. augusztus 24-én hajnalban 6,4-es erősségű földrengés volt Olaszországban Perugia térségében. A polgári védelem tájékoztatása szerint szombat délre 290-re emelkedett az áldozatok száma, miután újabb holttesteket találtak az éjszaka folyamán Amatrice városában, ahol a legnagyobb pusztítást okozta a szerda hajnali földmozgás. Az Olasz Vöröskereszt a katasztrófa bekövetkezte óta nagy erőkkel dolgozik a helyszínen a romok alatt rekedt emberek felkutatásában, a túlélők ellátásban sőt, a későbbi helyreállításban is részt vállal.

Tésztaevéssel a földrengés áldozataiért

Jamie Oliver angliai olasz étterme futtatta fel igazán azt a mozgalmat, amihez csütörtök délután óta már több mint 700 étterem csatlakozott szerte Olaszországban: étlapjukra tűztek egy amatriciani szósszal készült tésztaételt, és minden eladott adag után 2 fontot (olaszoknál 2 eurót) utalnak át a szerdai földrengés áldozatainak.

Idehaza a Budavári Jamie's Italian is részt vesz, Jamie Oliver kezdeményezésében.A Spagetti Amatriciana péntekig szerepel a Jamie’s Italian Budapest napi ajánlatai között, és minden tészta után 500 forintot juttatnak el a Magyar Vöröskeresztnek, ezzel csatlakozva az Olasz Vöröskereszt munkáját segítő adománygyűjtéséhez.

  • Ha Jamie-nél már nem kapna helyet, a szentendrei Aranysárkány étteremben hétfőtől egy hónapig lesz étlapon a híres tészta, ők is jótékonykodnak, adagonként 620 forintot juttatnak majd a rászorulóknak.
  • A debreceni Bonita Bisztró étterem is tésztánként 2 euróval segíti a földrengés károsultjait, ők tokaszalonnát, hagymát, paradicsomot és parmezánt, valamint kézműves olasz tésztát használnak.
  • A Fóti Kastély Étterem szeptember 1-től egy hétig kínálja a tésztát, és adagonként 600 forintot küldaz Olasz Vöröskeresztnek.

Ha te nem ehetsz tésztát, de segítenél, a Vöröskeresztnek közvetlenül is lehet utalni, ennek részleteiről itt olvashatsz.

De milyen is azamatriciani szósz?

Az amatriciana az egyik legismertebb olasz szósz, eredetvédett, akár a bolognai ragu vagy a genovai pesztó. Több változata is ismert, azonban mindegyik megegyezik abban, hogy a zsiradékot nem baconből, hanem mindenképp tokaszalonnából nyerik. Ezen kívül csak a paradicsom és a parmezán pecorino az állandó összetevő, de néhányan hagymát is használnak.Amatrice és a környékbeli települések egyfajta kapcsot jelentenek a római konyha és a déli országrész gasztronómiája között, évente sok ezren csak azért utaztak a Rómától keletre fekvő területre, hogy a helyszínen kóstolják meg az eredeti szószt.

A felhívás újabb felajánlásokat szült, sok helyen szeptemberre külön vacsorákat szerveznek, a bevételből pedig az újjáépítést segítik majd.

Ezt olvastad már?

Ezeket olvastad már?

A 12 legtutibb bolognairecept

Összeszedtünk nektek 12 szuperfinom bolognaireceptet - ha nagy kedvenced a híres olasz paradicsomos fogás, keresgélj innen az elkészítési módok közül, hátha újat tanulsz!

Nosalty

(via Magyar Vöröskereszt/Index)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Krémes „arany” burgonyasaláta

Ez a krémes amerikai burgonyasaláta pont az a fajta köret, amit egyszer elkészítünk, aztán minden nyári grillezésre, piknikre és családi ebédre újra kérnek belőle. A sárga húsú ...

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Címlapról ajánljuk

Így éleszd fel a hervadt muskátlit a kánikula után: néhány...

A muskátli igazi klasszikus a balkonokon és az ablakpárkányokon, de a hosszú nyári hőség még ezt a strapabíró növényt is megviselheti. Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb rajta a virág, a levelei fakóbbak, vagy egyszerűen megtorpant a fejlődésben, még nincs veszve semmi. Néhány egyszerű lépéssel új lendületet adhatsz neki, és akár az ősz első heteiben is gyönyörködhetsz a színes virágokban.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.