A szépítő élesztő

Volt, amikor úgy gondoltam, hogy hiperérzékeny bőrömre, zsírosodásra hajlamos hajamra, töredező körmeimre nincs más megoldás, csakis valamilyen méregdrága termék. Tévedtem!

Míg világ a világ, az élesztőnek, ennek az egysejtű gombák seregéből álló, gyógyhatású élelmiszernek napi fogyasztásával, illetve felhasználásával bámulatos eredményeket érhetünk el a szervezetünkön belül és kívül is. Az ókori időkben csupán annyit tudtak az emberek, hogy az élesztő csodásan kisimítja arcbőrüket, ma már azonban bizonyított, hogy a bőrhibák élesztővel történő orvoslásában az élesztőben található B-vitamin és a különböző alkáli elemek segédkeznek.

Tudtad?

Az élesztő kiváló stresszoldónak bizonyul, továbbá fontos szerepet játszik a szénhidrátok lebontásának folyamatában is, mert gyorsítja a hasnyálmirigy működését, éppen ezért fogyasztása a cukorbetegeknek is rendkívül kedvező.

Élesztő a házi kozmetikában

Számos, drágábbnál drágább termék között válogattam már az üzletek polcainál állva, de egy idő után, amikor igencsak könnyűnek éreztem pénztárcám súlyát, más alternatíva után néztem. Emlékeimben kutatva bevillant előttem egy kép, amint édesanyám az aranygaluska tésztáját készíti, és a frissen vásárolt élesztőből letör egy darabkát, majd jóízűen elfogyasztja. Mindig ő mondogatta nekem, hogy az élesztő a károsodott haj, illetve a gyenge, töredezett körmök számára valóságos megváltás. Innentől kezdve a természetes, saját készítésű kozmetikumok felé vettem az irányt, és elkezdtem kísérletezni.

Bőrre és hajra

Ezzel a gyorsan elkészíthető, garantáltan olcsó, élesztős hajpakolásnak a segítségével egyszer és mindenkorra véget vethetsz a hajhullásnak, és a fénytelen, roncsolódott haj érzésének.

Natúr élesztős hajpakolás, minden hajtípusra: Egy evőkanálnyi friss élesztőt keverj el kevés langyos vízzel, majd hajmosás előtt száraz hajadat kend át a hajpakolással. Tegyél egy zuhanysapkát a fejedre, tekerd be törülközőbe, és 15-20 perc elteltével alaposan öblítsd ki a hajad, majd mosd meg természetes samponnal. Pattanásos-mitesszeres, fénylő, egyenetlen bőr – volt, nincs!

Élesztős-tejszínes-mézes arcpakolás: Fél csomag friss élesztőt morzsolj bele egy kevés mézes tejszínbe, majd jól keverd össze. A kész pakolást vidd fel az arcodra, majd 15-20 perc elteltével a megszáradt pakolással enyhén dörzsöld át az arcodat. Végezetül mosd le a maradék élesztőt az arcodról, és használj tápláló, hidratáló arckrémet.

Mikor, és hogyan fogyaszthatod?

Arra mindenképpen ügyelj, hogy az élesztőt csakis üres gyomorra, naponta egyszer, lehetőleg reggeli előtt egy órával, vagy az esti lefekvés előtt fogyaszd. Lassan rágd össze, közben hagyd, hogy nyugodtan szétolvadjon a szádban. Ha nem szereted az élesztő jellegzetes ízét, vízzel vagy tejjel is elkeverheted, de mással semmiképpen nem szabad fogyasztanod.

Tipp

Az élesztő rendszeres külsőleges és belsőleges használatával még jobban fokozhatod jótékony hatásait.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...