Sütőzacskóban sült ínyenc csirke

Elérkeztünk a MAGGI Omlós alapok terméktesztjének utolsó fázisához. Rádobtunk még egy lapáttal az ízekre. (x)

Előző alkalommal egy zsákban sütöttük a zöldségköretet a csirkecombokkal. Nemcsak hogy megpuhult, de kívül, a MAGGI Omlós fokhagymás csirkesült alap segítségével ropogós bevonatot kapott minden egyes hozzávaló.

Mostani sütésünknél arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon tudjuk-e még fokozni a sült csirke ízét valamivel? A sütőzacskóba fehérboros-mustáros-citromos öntetet öntöttünk, mely a citromos, fűszeres alapot – azzal igazi ízharmóniában – megspékelte, a csirkehús pedig a bortól kapott egy kis pikantériát. A fűszerekkel és az öntettel való összerázásnál azonban ügyelnünk kellett a zacskó tartalmára, nehogy kifolyjon egy csepp is az értékes fűszeres pácból. A zacskót ugyanúgy, mint korábban, megszurkáltuk pár helyen. A többlet folyadék miatt igazán szükség volt a plusz gőz kiengedésére. Sütőnk rácsát pedig kicsit lejjebb helyeztük, a felpúposodó zacskó nehogy hozzáérjen valamihez.

A citromos csirkesülthöz nem választhattunk volna jobb kísérőt, mint egy rizskeveréket, benne színes, azaz vörös, barna és fehér rizzsel. Sőt, zöldsalátát is kevertünk friss salátalevelekből és paradicsomszeletekből. Így a fűszeres csirkecombok nemcsak hogy csodálatosan mutattak a színpompás rizs és a saláta kíséretében a tálon, de jól ki is egészítették egymást. A rizst csak enyhén sóztuk főzés közben, de a salátánál odafigyeltünk, hogy az öntet ne legyen túl fűszeres: olívaolajból, pár csepp citromléből, kevés sóval és borssal készítettük. Hiszen elegendő, ha csak a hús élénk fűszerezését érezzük. Így egy pompás fogást kaptunk, mind küllemre, mind ízre.

Érdemes a MAGGI Omlós fűszeres, citromos csirkealapot a csirke más részeivel is kipróbálni, például csirkeszárnnyal vagy bőrös mellehúsával. A zacskóba a fokhagymás alaphoz hasonlóan tehetünk zöldségeket is, például zellerszárat vagy édesköményt lime héjjal, lime lével és apróra vágott friss chilivel. De ázsiai, mexikói vagy olasz ihletésű paradicsomos változatot is készíthetünk a MAGGI termékének segítségével. Képzeletünknek csak a csillagos ég szab határt! (x)Tudj meg többet a MAGGI Omlós fűszeres alapokról

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Vasi pecsenye

Ezt a receptet Anyósomtól tanultam. Ma már csak én készítem:-( Könnyen gyorsan elkészíthető és szerintem nagyon finom.  A kezdeti nehézségeket legyőzve, ma már a paprikás liszt is a ...