A hétvége nekem nem a semmittevésről szól, éppen ellenkezőleg. Ilyenkor végre van időm főzni, és nem csak a "gyorsan összedobom, hogy legyen mit enni" vezérelv alapján veszem birtokba a konyhát.
A reggelizéssel amúgy is hadilábon állok, nem mindig jön össze, na! Nem úgy hétvégén. Igaz, nálunk a reggeli 11 óra magasságában esedékes, az ebéd meg 5-6 körül, szóval némi időeltolódásban szenvedünk, de én személy szerint nem bánom, hogy nem a déli harangszó felcsendülésekor kezdjük el kanalazni a húslevest.
Palacsintát enni reggelire az maga a mennyország, kivéve, ha az embernek saját magának kell megcsinálnia. Hogy kévét szürcsölgetve álldogáljak egy órát a konyhában, és közben palacsintákat sütögessek ébredés után? Na azt már nem.
A palacsintázásról viszont nem kell lemondani, mert itt van a "Dutch baby", amit a német palacsinta névvel is szokás illetni. Az ember összekeveri a tésztát, átteleportálja egy magas falú serpenyőbe, csak betolja a sütőbe, az pedig elvégzi helyette a piszkos munkát.
A végeredmény egy könnyű, habos tészta, amit kedvünk szerint turbózhatunk. Most éppen néhány almát cikkeztem fel, nyomtam rá egy kevés narancsot, dobáltam bele a kedvenc fűszereimből, és biztos, amit tuti, kevés rummal is meglocsoltam, aztán a palacsinta után küldtem a sütőbe. De ha ehhez is lusták vagyunk, akkor megpakolhatjuk friss gyümölccsel, meglocsolhatjuk kevés mézzel, leönthetjük csokiszósszal, de maradhatunk a klasszik vonalon, és lekvárral is ágyba vihetjük.
