Az egészben sült süllő barbár receptjétől lesz teljes a karácsonyi menü

Amikor először elkezdtem kutatni az egészben sült süllő elkészítésének módjait, nem gondoltam volna, hogy egy kínzókamraközeli élményben lesz majd részem. Mármint, szerencsére, nem én szenvedtem, hanem a hal: a szakács dolga jóval egyszerűbb, alant meg is található minden folyamat leírása.

Halat készíteni megannyi módon lehet a párolástól kezdve a grillezésen át egészen a papírzacskóban való sütésig – ezek a jól ismert eljárások nem fognak furcsaságokat kívánni tőlünk, nem fogják megkérdőjelezhető helyzetekbe hozni a főzés tárgyát, a halat, valamint alanyát, minket sem... És akkor ezekkel szemben ott áll az egészben sült süllő, amelynek receptúrája mondhatni, fittyet hányva mindenre, hurkapálcákkal nyársal, szájakat peckel tágasra, és kisült szemeket helyettesít meggyel. Kérdezhetnénk: „mindezt, ugyan mi végre?”

A kérdés természetesen jogos, a válasz rá pedig nagyjából annyi lehet, hogy az elkészítési mód egy olyan kor lenyomata, amikor az efféle eljárások még elegánsnak számítottak a gasztronómiában. Tehát a süllő egészben való kisütése avítt módszernek számít? Igen, de ez nem kell, hogy megállítson minket a kipróbálásában. Félig viccből, félig komolyan süthetjük a halat (akár karácsonyra is), majd nevethetünk egy jót az asztal körül a látványon. Csak ne lepődjünk meg, ha a receptleírás teljesen tárgyilagos hangvételben vált a „szeme helyére olajbogyót dugunk” mondatról a „tartármártás illik hozzá” kijelentésre.

Nézd meg galériánkban az egészben sült süllő elkészítésének (barbár) lépéseit!

Az egészben sült süllő teljes receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

Fotók és recept: Lakos Benedek

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Már kopogtat a karácsony, ezek a receptek jól fognak jönni:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.