Sose találjátok ki, mennyiért vették meg ezt a 4 levelű, mini szobanövényt

Tudjuk, hogy vannak gazdag emberek és vannak gyűjtők, meg hogy aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli, na de ez azért egy kicsit mégis túlzásnak tűnik.

A szobanövények kultúrája hálisten egyre virágzik, és lassan már az is berendezkedik a növénytulajdonosi szerepkörre, aki régebben magasról tett a zöld szépségekre.

Most azonban egy olyan, mindössze négy levéllel rendelkező, apró szobanövényt vásároltak meg az új-zélandi Trade Me webshopon keresztül, ami nem kevesebb, mint 2,5 millió forintba került– bizony, 8000 ezer dollárt fizettek érte!

Hogy miért került ennyibe a kicsike Monstera minima, ami egyébként egyfajta könnyezőpálma, és az utóbbi évek hipszterkultúrájában (is) elég nagy trendnek számít?

NEM TUDJUK, de egy biztos, hogy ritka faj, és jelenleg a valaha legdrágábban megvásárolt növény a honlap történelmében - írja a 24.hu.

ÍME a kicsi Monstera:

Az eladó a licitnél megjegyezte, hogy a növényt eddig egy 14 centiméter átmérőjű cserépben nevelgette, és mint fogalmazott, mind a négy levele különleges, ugyanis egyedi sárga elváltozások láthatóak rajtuk. Valóban megfigyelhető, hogy ennek az adott példánynak az adja a pikantériáját, hogy hosszában elfelezve sárgásak illetve zöldek a levelei.

Akinek meg ez a jelenség megér ennyi pénzt, biztos boldog most!

Ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

forrás

címlapfotó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.