Sokan fognak örülni, fontos változtatást jelentett be a Penny Market

A rivális diszkontláncokhoz hasonlóan idén karácsonykor a Penny Market is szeretné kényelmesebbé tenni a vásárlást az emberek számára.

Az elmúlt időszakban a járványügyi intézkedések és az idősek vásárlási sávja miatt több szupermarket és diszkont változtatott nyitvatartási idején. Az elmúlt napokban többek között a Lidl, az Aldi és a Tesco is bejelentette, hogy a közelgő ünnepek miatt hamarabb nyitnak ki, ezzel enyhítve a forgalom nagyságát, most pedig a Penny Market is bejelentette, hogyan változtat nyitvatartási idején - derül ki a Napi.hu cikkéből.

A Penny Market mostantól reggel 6 órakor nyitja meg üzleteit, ez alól csak a következő boltok lesznek kivételek: az abádszalóki, derecskei, encsi, dunaföldvári, füzesabonyi, hajdúdorogi, rakamazi, újszászi, turai, túrkevei, vásárosnaményi, záhonyi, valamint Budapest IX. kerületében, a Thaly Kálmán utcában lévő boltok kicsit később, 6:30-kor nyitják meg kapuikat.

A következő napokban a boltok óriási forgalomra számítanak a karácsonyi készülődés, bevásárlás miatt, a legnagyobb boltláncok szerint az élelmiszerek forgalma várhatóan decemberben is nőni fog a tavalyi adatokhoz képest, viszont az év végi kiugrás idén visszafogottabb lesz.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.