Ravioli vs. tortellini

Mindkettőt imádjuk! De van bármilyen fogalmunk arról, hogy mi a különbség köztük? Vajon a formájuk vagy a töltelék az? Esetleg a származási helyük?

Tortellini vs. ravioli

Honnan máshonnan jöhetne mindkettő, mint Olaszországból - természetesen. Régebben mindkét tésztaféle készítése igazi társadalmi eseménynek számított - együtt, csapatban végezték. Kinézetük eltérő: az egyik szögletes, a másik „kerek” és lyukas. De nézzük őket meg ennél is közelebbről!

Mindkettőt tölthetjük hússal, zöldséggel vagy akár hallal, de tejszín és sajt is kerülhet beléjük. Megállják helyüket főételként, de akár levesbetétként is.

Tortellini

A tortellinit más néven „Vénusz köldökének" is hívják, eredete pedig egészen az 1600-as évekig nyúlik vissza - a mendemondák szerint egészen pontosan egy neves modenai születésű költő, Alessandro Tassoni nevéhez fűződik. Ő egyik művében ugyanis leír egy jelenetet, melyben Vénusz, Bacchus és Mars útjuk során megállnak egy fogadónál, másnap azonban Vénusz nélkül indulnak útnak. A nő annyira megijed, hogy egyedül hagyták, hogy segítséget kér az épp tésztát gyúró fogadóstól, akire olyan mély benyomást tesz Vénusz érzéki teste, hogy letép egy keveset a tésztából, négyzet alakúra vágja, megtölti, majd az ujja köré tekeri, és elnevezi "Vénusz köldökének".

Hasonló történetek teljesen más szereplőkkel is keringenek a tortelliniről, de ha a valóság talajára evezünk, beláthatjuk, hogy a tésztaféle kialakulásának oka igen prózai lehet: azért hajtogatták be, hogy a töltelék ne folyjon ki.

Ezeket olvastad már?

Létezik egy másik fajta, úgynevezett "üres" tortellini is, más néven Inganna Preti, azaz "papbecsapós tészta". Ennek eredete a perpetuákhoz, vagyis a háziasszonyokhoz köthető, akik eredetileg a papok élelméről gondoskodtak. Háború idején azonban nem volt lehetőségük semmivel sem megtölteni a tésztát, így magában összehajtogatva készítették.

A tortellini tésztája ugyanaz, mint az összes többi olasz tésztáé. Kinyújtás után az alsó lapokra tölteléket tesznek, ráfordítják a másik tésztalapot, félkörökre vágják, majd az ujjukra csavarják, és csücskeit összenyomkodják.

Ravioli

Elnevezése Mantovából illetve Milánóból származik, de szerte Olaszországban más-más néven ismeretes. A toszkán olaszok gnocchi verdinek, vagyis zöld galuskának hívják, hiszen az eredeti receptben spenót van, de becézik agnolottinak és cappelaccinak is.

Ezeket olvastad már?

A ravioli legtöbbször négy- vagy háromszög alakú kis tésztabatyu, széle fodros, hiszen miután kinyújtották a tésztát és kis halmokban rákerült a töltelék, egy újabb réteg tésztát fektetnek rá, végül pedig derelyevágóval vágják a végleges formájukra.Mindkét töltött batyuhoz jól illenek a paradicsomos, tejszínes és sajtos mártások is!

Ha ti is szívesen készítenétek otthon raviolit, a NoSalty webshopon találtok olyan eszközöket, amelyek megkönnyítik a munkát!

Raviolikészítő lap sodrófával

Raviolikészítő lap, segítségével 24 ravioli készíthető. Csak összegyúrjuk a ravioli tésztáját, és az alumínium eszköz segítségével nem kell külön szaggatnunk, máris kész 24 raviolink! Ajándék sodrófával is jár hozzá!

További mártás recepteket, itt találsz!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Krémes „arany” burgonyasaláta

Ez a krémes amerikai burgonyasaláta pont az a fajta köret, amit egyszer elkészítünk, aztán minden nyári grillezésre, piknikre és családi ebédre újra kérnek belőle. A sárga húsú ...

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Címlapról ajánljuk

Így éleszd fel a hervadt muskátlit a kánikula után: néhány...

A muskátli igazi klasszikus a balkonokon és az ablakpárkányokon, de a hosszú nyári hőség még ezt a strapabíró növényt is megviselheti. Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb rajta a virág, a levelei fakóbbak, vagy egyszerűen megtorpant a fejlődésben, még nincs veszve semmi. Néhány egyszerű lépéssel új lendületet adhatsz neki, és akár az ősz első heteiben is gyönyörködhetsz a színes virágokban.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...