Az első étel,amivel romba döntöttem a konyhát, sőt, még a fürdőszobát is, egy créme brulée volt. Lehettem 16 éves, és pont visszajöttem egy spanyolországi nyaralásból - ahol volt szerencsém megismerkedni az égetettcukros krémmel. Azon kívül, hogy borzasztóan ízlett, hazaérve vettem a bátorságot, hogy magamtól is nekiálljak. Ejj, hát nem lehet olyan bonyolult, vaníliapuding a tetején karamellel, hát ehhez nem kell akkora zseninek lenni. Csináltam vaníliapudingot - olyan jófajta, porból készültet, és mikor kihűlt, gusztusos, vastag bőrrel a tetején, gondoltam, beborítom égetett cukorral. Receptet természetesen nem kerestem hozzá, de miután a jó 20 deka cukor már megolvadt a lábaskámban, eszembe jutott, hogy valahol olvastam, a karamellbe vajat is tesznek. Az most mellékes, hogy a recepthez egészen sajátosan álltam hozzá, az is, hogy vaj még véletlenül sem kell bele, de hogy honnan vettem, hogy a már bugyogó karamellbe késő beletenni a vajat, azt nem tudom. Mindenesetre úgy döntöttem, ez kuka. Illetve wc.
Pontosan abban a másodpercben, mikor a forró karamell félúton volt a lábas és a porceláncsésze között, bevillant, hogy ez nagyon nagy hiba volt. A karamell ugyanis azonnal megkötött, ahogy a hideg porcelánt elérte. A következő fél órát azzal töltöttem, hogy forró vizet locsolgattam az óriási karamellhalomra, de nem sikerült rendesen leolvasztanom. Végül apám vésővel és kalapáccsal a kezében egy fél óra alatt eltávolította - a zománc egy darabjával együtt - , majd megkért, hogy ha lehet, egy darabig hanyagoljam a cukrászkodást.
Második számú, igen emlékezetes égésem az egyetem elején volt. Nagyimtól kaptam egy nagy adag hurkát. Nem személyesen adta át, csak kaptam a csomagot, ami el is tűnt azonnal a jó hazait tartalmazó pakkban. Ahhoz túl nagy volt, hogy egyedül egyem meg, de hívtam rá barátokat - náluk csak én lepődtem meg jobban, mikor a serpenyőbe tett hurkakarikák egy ponton felhabzottak, majd atomokra hullva összekeveredtek a sütésre használt zsírral. Azért megettük - éhes egyetemista mindent megeszik - , de nem mondhatnám, hogy nagy kulináris élmény volt. Rögtön rájöttem, miért, mikor a nagyi megkérdezte, hogy milyen volt a házi kenőmájas...
De a bénázás azóta is bőven előfordul - ritkábban, mint régen, de mindig a legrosszabbkor jön. Pár hónapja jó húsz embert vártunk vendégségbe, Kati néni vajas pogácsáját pedig 15 perccel az érkezés előtt tettem csak a sütőbe. Csak arra nem gondoltam, hogy olyan tepsibe tegyem, aminek oldala is van. A lapos tepsiről a kiolvadó vaj lecsöpögött a sütő aljára, ahol illatozni kezdett. Az aromáktól beindult a füstjelző, és amíg a lakótárs azt legyezte, én megpróbáltam kitörölni a sütőt. Nem papír törlőkendővel kellett volna. Konyhám rákfenéje ugyanis az elektromos szállal működő sütőm, amit mindig nagyon utáltam, de az, hogy a hozzáérő papírtörlőt azonnal lángra lobbantotta, nem tette felhőtlenebbé a viszonyunkat. A vijjogó szirénát legyező lakótárs, és a lángoló sütő oltásán dolgozó jómagam idilljéhez csak az első, korán érkező vendég hiányzott.
Ennek a rózsaszín krémnek is hasonló a története - szülinap alkalmából vártunk jó harminc embert. Bár piknikre szólt a meghívó, én azért összeszedtem annyi receptet, hogy két napig a konyhában legyek. Természetesen elcsúsztam az idővel, főleg a tortával. A kikevert tortaalap túl kemény lett - a sütőpapír összetartotta, így kisebb lett, mint a tortaformám, használni tehát nem tudtam. Ekkor érkezett meg három órával korábbra várt olasz barátnőm, aki megnyugtatott, hogy a torta miatt ne aggódjak, azt ő megcsinálja. Kevert egy vödörnyi tésztát, elhasználta az összes tojásomat és kakaómat, egy fél csomag vajat, bedobta a sütőbe a tészta egyharmadát - ami még így is sok volt egy tortához - , majd egy vacsorameghívásra hivatkozva el is viharzott. Ott álltam négyszer annyi piskótatésztával, mint amire szükségem volt, tojás és kakaópor nélkül, ami viszont nagyon kellett volna. Nem volt mit tennem, befejeztem kajákat, levezényeltem a bulit a parkban, és másnap sütöttem 3 kakaós tortaalapot - aztán mentek a mélyhűtőbe.
Akkor elég pipa voltam, de most, mikor pont kapóra jött egy villámdesszerthez, még örültem is neki. Tanulság? A konyhai kalamajka két óra múlva már jó sztori, az elrontott étel pedig némi kreativitással bármikor újra felhasználható.
