Így téveszti meg a narancs piros hálós csomagolása a vásárlókat

Az nem olyan meglepő tény, hogy vásárlás során igyekeznek nekünk minél több árut eladni a boltok. Ezekkel kapcsolatban magunk is tehettünk már megfigyeléseket, például azt, hogy a nagyobb kiszereléshez ár-érték arány tekintetében olcsóbban jutunk hozzá, vagy éppen azt, hogy a kasszánál kihelyezett nasik és színes csomagolásba bújtatott finomságok kínálják magukat még egy impulzív kosárba kerülés reményében. Na de arra gondoltál már, hogy nem véletlen a narancsot és a krumplit ölelő piros háló?

Aki betér egy boltba, sokszor észrevétlenül kerül a marketingesek bűvkörébe. A narancs és a krumpli csomagolása sok esetben egy élénk színű piros háló, amit könnyű megfogni és zacskó nélkül is hazacipelni. Ez azonban kevésbé a praktikusságot hivatott szolgálni, sokkal inkább a vásárlók megtévesztéséről, és részben átveréséről szól.

A piros műanyag háló a vásárlók megtévesztését szolgálja

A boltban gyanútlanul narancsot szemlélő vásárló nem is gondol arra, hogy marketingfogásnak esik áldozatául, amikor megpillantja az érett gyümölcsöket.

A piros, műanyag hálóba csomagolt narancsot, mandarint öntudatlanul is nagyon sárgának, érettnek és lédúsnak gondolja, éppen a csomagolása miatt.

A piros háló azt is képes elrejteni előle, ha egy-egy szem még zöldes árnyalatú, hiszen a piros háló elveszi a fókuszt a részletekről. Ugyanez igaz a salátába kerülő, rózsaszínes krumpliról is, amit szívesen visz haza mindenki a praktikusnak gondolt csomagolásban.

Hasonló a trükk a citromnál

Bizony nemcsak a narancs és burgonya esetében vetik be azt a trükköt, hanem a citromnál, ami citromsárga hálót kap a legtöbb esetben. Mivel a narancssárga pirosassá tenné a citromokat, ezért muszáj citromsárgát használni, hogy jól működjön a félrevezetés, és a citromokat nagyon sárgának lássuk.

Az agyunk és a szemünk színérzékelése becsapható

Ez a hálós marketingfogás pedig éppen erre épít, hiszen agyunk egyszerűsít, így a hiányzó részeket (például zöldes citrom) egyszerűen kiegészíti sárgával, amiben segítségére van a citromsárga háló.

Optikai illúziók esetén egy semleges színű golyót helyeznek el a különböző színű vonalakból álló rácsban. Amikor bizonyos színű vonalak kerülnek előtérbe, a golyó színe látszólag összeolvad a vonalak színével. Így a golyót úgy érzékeljük, mintha a háló színével azonos lenne.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.