Piqniq Budapest x Nosalty: Teltház előtt beszélgettünk a gasztrotartalom-gyártásról

Most először támogatóként is jelen volt a Nosalty a Piqniq Budapest rendezvényén, ahol a tartalomgyártásnak a gasztronómia területén betöltött szerepéről beszélgettünk.

Média és újságírás a gasztronómia területén című kerekasztal-beszélgetés

A Piqniq Budapest mostanra biztos ponttá vált a fővárosi gasztroszcénában, mint rendezvénysorozat, ahová vállalkozók, marketingesek és újságírók egyaránt hazajárnak. Közösséget teremtenek a szó legősibb értelmében, ahol a jelenlévők egyszerre tanulnak egymástól és érzik egyenrangúnak magukat a többiekkel. A gasztronómia iránti szeretet a Horizont art deco tereiben nemcsak egy cifra frázis, hanem a szervező és a vendég közös szenvedélye, mestersége, mindennapi kenyere.

Az eseményről készítettünk egy rövid összefoglaló videót is, nézzétek:

Az este Forgács Attila gasztropszichológus szórakoztató előadásával kezdődött, aki az étel médiában betöltött szerepéről és üzenetéről mesélt. Dr.Guld Ádám médiakutató ezzel szemben kultúrtörténeti keretbe foglalta a gasztronómia mindenkori médiaszerepét, így bemutatva, milyen fejlődésen esett át az étkezés és az evésélmény egymással való, mediálisan közvetített megosztása. Míg kezdetben csak szóbeszéd által terjedtek receptek, a könyvnyomtatás és az írásos kultúra elterjedésével párhuzamosan megjelentek az első szakácskönyvek, melyeket aztán a 20. században előbb a televíziós műsorok, majd az internetes blogok váltottak fel.

Forgács Attila médiakutató és Dr. Guld Ádám médiakutató

Az esemény második félidejéhez érve egy nagyon izgalmas kerekasztal-beszélgetés vette kezdetétBánlaki D. Stella, a Forbes újságírója,Hering András, a Nosalty főszerkesztője,Papp Regina, a We Love Budapest főszerkesztője, valamint Szauer Judit gasztro-kommunikációs tanácsadó részvételével. Az eszmecsere során szóba került a hírverseny jelentősége, a videós tartalmak egyre növekvő fontossága, a hírérték mibenléte, az eredetiség és az autentikus sztori keresése, valamint az egyre inkább telítődő fővárosi gasztropaletta nyújtotta nehézségek.

Hering András, a Nosalty főszerkesztője a kereksztal-beszélgetés résztvevőjeként

Az eseményen jelenlévő vendéglátósok hasznos tippeket kaptak az elkerülendő hibákról, és bepillantást nyerhettek a PR jelentőségébe. A beszélgetés végeztével lehetőség nyílt kérdezni a résztvevőktől, majd a vendégek az előcsarnokban kóstolhatták végig a Horizont háromféle waffelből állócanapé sandwich kóstolósorát.

A teltházas helyszín a budapesti Horizont volt

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...