Sütni tanítja a roma gyerekeket Alex, a pék alapítványa

Péktanfolyam, sportesemények, strand, közös főzés, iskolára való felkészülés. Alex, a pék és alapítványa roma gyerekeket nyaraltatott, kezdeményezése pedig ősszel és télen sem áll le.

Roma gyermekeken segít Alex, a pék és alapítványa, a Sütni jó!. A Sokszínűvidék már többször is írt a roma pékről és nemes küldetéséről, melynek célja, hogy elhivatottan támogassa a nehéz sorsú roma gyerekeket.

Alex és a gyerekek / Forrás

Strandolás, mozi, finomságok, sportverseny, közös főzés, péktanfolyam – minden volt az idei nyáron, amikor Alex, a pék ismét elvitte nyaralni roma tanítványait. Az iskolai időszakra is felkészültek, sőt, tanpékséget is létrehoztak.

Idén sokkal több nyári programot tudtunk rendezni, mint tavaly. Sikerül elvinnem 30 gyereket a miskolci vadasparkba, akik még soha nem jártak ott. Az egyik nagy közös rendezvényünk az egészségnap volt, ahol napközben sport- és váltóversenyeket rendeztünk és 10 fajta gyümölcsről tartottunk előadást, természetesen kóstolóval, a nap végén pedig babgulyást főztünk, amire a hozzátartozókat is vendégül láttuk

– mesélte Alex.

A tanpékségben már reggel hatkor elkezdték a munkát a gyerekekkel, és délig sütöttek. Az oktatás során megismerkedtek a búzaszem felépítésével és a liszt, a tészta viselkedésével. A kisült péksüteményeket mindenki hazavihette.

A kis pékek / Forrás

Felajánlások is érkeztek

Az adományokból kicserélték a nyílászárókat a tanpékségben, és kaptak egy hűt-fűtő klímát, így már télen sem állnak le a foglalkozások.

Alex és a Sütnijó! alapítvány tovább járja az országot, és sütésekkel egybekötött programokat szervez.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.