Íme őszinte véleményünk az Ország Tortáiról

Augusztus 1-jén bejelentették, mely tortákkal ünnepelhetjük Magyarország születésnapját. Ott voltunk a díjkiosztón, ahol volt szerencsénk megkóstolni mind a két győztest.

Kedd délelőtt kihirdették, mely finomság birtokolhatja az Ország Tortája címet, ezen kívül fény derült arra is, mely édesség kapja a Magyarország Cukormentes Tortája nevet. Míg az előbb említett kategóriában, a Spicces füge respektus elnevezésű torta nyert, addig a cukormentesben a Kikelet lett a győztes.

A díjkosztóra a Parlament Vadásztermében került sor, ahol volt szerencsénk nekünk is részt venni és megkóstolni az elképesztő tortakölteményeket. Nézzük, melyik torta hogyan ízlett nekünk!

Mindent összevetve: érdemes megkóstolni a győzteseket

Mind a kettő igazán kellemes élmény volt, pedig talán még sosem volt olyan év, amikor azt tudtuk mondani mind a két díjnyertes édességre, hogy igazán finom.

Ha szeretnétek még többet megtudni a tortákról, akkor nézzetek meg a róluk készült TikTok-videónkat is, melyben az Ország Kenyeréről is ejtünk néhány szót.

@nosalty.hu Ti melyiket kóstolnátok meg?🤤 #nosalty #tiktokhungary #cooking #orszagtortaja ♬ eredeti hang - Nosalty

Augusztus 19-től lehet megkóstolni a tortákat a Magyar Ízek Utcájában a Várkert Bazárban és országszerte több száz cukrászdában.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Képek: Magyar Cukrász Ipartestület Facebook


Még több vélemény cikk:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.