Olívaolajat könnyezik Szűz Mária szobra

Egy új-mexikói templomban olívaolajat könnyezik egy Szűz Mária szobor. A Vatikán még nem hagyta jóvá azt, hogy csoda történt.   

Május közepén az új-mexikói Guadalupei Miasszonyunk katolikus templomban egészen szokatlan jelenségre figyeltek fel a hívek. A Szűz Máriát ábrázoló szobor finoman, csöndben könnyezni kezdett. Ahogy híre ment ennek a csodának, a hívek 100 főt is számláló sorokban várakoztak és várakoznak mostanság is azért, hogy a különös szobrot a saját szemükkel is megnézzék.

Oscar Cantú, a Las Cruces-i egyházmegye püspöke szerint úgy tűnik, a szobor olívaolajat könnyezik.

"Határozottan úgy véljük, hogy olívaolajról van szó, mégpedig illatosított olívaolajról. Egyes szemtanúk azt mondták, a könnyek rózsaillatúak, anyaguk pedig nagyon hasonlít arra az olajra, amit keresztelőkhöz, konfirmációkhoz és a papok felszentelésére használunk" - nyilatkozta a püspök a Las Cruces Sun News-nak.

Ezzel együtt az egyház úgy véli, csodáról van szó. Cantú elmondta, átvizsgálták a szobor üreges belsejét, hogy megfigyeljék, van-e ott is bármennyi ebből az anyagból, illetve nem bújik-e meg valami szerkezet odabenn, ami hamis könnyeket produkálhatott volna. Semmi mást nem találtak, csak pókhálót.

Az egyház felvette a kapcsolatot a szobor gyártójával is, és rákérdezett, használtak-e bármilyen olajos anyagot a Szent Szűz portréjához, esetleg az öntés során hátramaradt viasz lehet-e a könnyek forrása. Azt a választ kapták, erre nincs esély, nem maradhatott folyadék a bronzban.

Cantú elmesélte, az is fontos, hogy tisztázzák, ha természetfeletti erő felelős a könnyekért, akkor isteni vagy sátáni jelenségeket sejthetünk- e háttérben. A püspök így nyilatkozott: "Hiszünk a bukott angyalok létezésében".

Végül az egyházon és Ferenc pápán múlik, elismerik-e a könnyező Szűz Máriát csodaként. Mielőtt Cantú tárcsázza a Vatikánt, talán érdemes lenne ellenőrizni a templom csőrendszerét is. 2012-ben egy mumbai templomban a hívek úgy látták, a Jézus szobor könnyezik. Sokan hoztak vizeskannákat is, hogy gyűjtsenek a szent folyadékból. Később kiderült, hogy egy törött vízvezetékből szivárgott a víz a szoborra. AmikorSanal Edamaruku rájött erre, és nyilvánosan beszélt az ügyről, istenkáromlással vádolták, és halálosan megfenyegették. Végül elhagyta Indiát és Finnországba költözött.

via Munchies

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazin?

6 dunaparti hely dumapartikhoz és falatozáshoz

Legújabb receptek

Rántott hal egyszerűen

Rántott halat nem csak a vízparton érdemes fogyasztani - álljunk neki otthon is bátran az elkészítésének, mert laktató és mennyei. A kívül ropogós panír és a belül omlós, szaftos ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka hagyományosan

A kovászos uborka az a savanyúság, amelyet nyáron majdnem minden magyar család hűtőjében megtalálunk, méghozzá egy jó nagy befőttes üveggel. Jól behűtve akár magában is frissítő ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.