Többféle olívaolajról derült ki, hogy hamisított: napraforgóolajat adtak el helyette

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járőreivel együttműködve teljeskörű ellenőrzést tartott egy 19. kerületi kis- és nagykereskedelmi egységben, ahol higiéniai és élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt laboratóriumi vizsgálat keretében derült ki az eladásra kínált olívaolajokról, hogy hamisítottak.

Az ellenőrzés során, melyet közérdekű bejelentés miatt kezdeményeztek, több termékről is kiderült, hogy hamisított. Emellett a termékforgalmazásért felelős vállalkozás adatai nem voltak feltüntetve, ráadásul a vizsgálat alá vont élelmiszer-vállalkozás nem tudta számlával igazolni a termékek nyomon követhetőségét sem.

Olívaolaj címkéjét ellenőrző nő
Többféle olívaolajról derült ki, hogy hamisított: napraforgóolajat adtak el helyette

A zárolt termékek laboratóriumi vizsgálatát követően kiderült, hogy az extra szűz olívaolajként jelölt termékek kémiai paraméterei a napraforgóolajra jellemző értékeket mutattak. Tekintettel arra, hogy a vizsgált olajok nem feleltek meg az extra szűz olívaolajra vonatkozó szigorú kritériumrendszernek, hamisítványnak minősülnek.

A Vesuvio márkanév egy dél-afrikai, Fokvároshoz közeli székhelyű termelő tulajdona, aki kizárólag a birtokról származó, kézzel szedett és válogatott olajbogyó felhasználásával készíti a termékeit, amelyek az NKFH által vizsgált olajokra nem jellemző, magas színvonallal rendelkezik.

Az alábbi termékek érintettek:

1) VESUVIO OIL EXTRA VIRGIN PRODUCT

Minőségmegőrzési idő/tételazonosító: 16.02.2027.

2) VESUVIO OLIO DI OLIVA EXTRA VERGINE

Minőségmegőrzési idő/tételazonosító: 15.03.2027.

3) VESUVIO EXTRA VIRGIN OLIVE OIL COLD EXTRACTION

Minőségmegőrzési idő/tételazonosító: 16.03.2027.

Az NKFH megteszi a szükséges hazai és uniós szintű intézkedéseket, azonban kéri a fogyasztókat, hogy tekintettel a jogsértés súlyára, a Vesuvio márkanév alatt forgalmazott és a közösségi médiában is hirdetett extra szűz olívaolaj megnevezésű termékeket ne vásárolják meg, különösen azokat, amelyeken nem szerepel gyártó/forgalmazó, illetve magyar nyelvű jelölés sem. Ha vásároltak is ilyet, akkor ne fogyasszák el, hanem lehetőleg vigyék vissza az értékesítő helyre.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Pastrami szendvics

Ha idén húsvétkor nem a klasszikus sonkát készítenéd, de nem mondanál le a füstös, pikáns ízekről, akkor ez a pastrami szendvics lesz az új kedvenced. Az eredetileg kelet-európai ...

Címlapról ajánljuk

3 tuti tipp, amitől nagyon puha és magas lesz a...

A muffin egy örök kedvenc, mindenki által szerethető sütemény, ízesítése pedig rendkívül sokféleképpen variálható. Bár nem egy bonyolult finomság, mégis előfordulhat, hogy száraz és lapos muffinok sülnek készre. Mai Napi Tippünkben 3 trükköt mutatunk, amivel ezt elkerülheted!

Nosalty

További cikkek

A dietetikus szerint ez a 2 legjobb esti ital a...

A stabil vércukorszint nemcsak az elfogyasztott ételek, hanem az italok függvénye is. Estefelé talán még fontosabb, hogy vércukorszintünk ne emelkedjen meg drasztikusan, hiszen az ingadozó vércukorszint miatt a nyugodt alvás is meghiúsul. Bizonyos gyógyteák azonban segíthetnek, hogy még vacsora után is stabil maradjon a vércukorszinted.

Top Receptek

Sonkás tészta

A húsvéti sonkaszezon befejező felvonása a sonkás tészta főzés. Lehet bármikor készíteni, de húsvéti sonkából a legfinomabb és a legpraktikusabb is. Ilyenkor igazi hagyományos ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Villámgyors tojáskrém

A tojáskrém egy igazi retro klasszikus. Készíthetjük reggelire pirítósra kenve, vendégvárónak vagy ebédre egy laktató szendvicsnek. Fogyasztás előtt érdemes pihentetni pár órát a ...