Harcba szálltak az olaszok az eredeti eszpresszó kávéért

Úgy tűnik, már semmi nem áll az olasz eszpresszó útjában ahhoz, hogy felkerüljön az UNESCO világörökségek listájára.

Olaszország két éven belül másodjára nyújt be kérelmet az UNESCO-hoz abban a reményben, hogy felvetessék az eszpresszó kávét a szellemi örökségek és kulturális szokások hivatalos listájára – írja a Dining Guide magazin.

Egy jó olasz kávénál nincsen jobb

A tavalyi évben két olaszországi „csoportosulás" is beadta a kérelmet, hogy legyen az olasz fekete a világörökség része: az egyik szervezet a Hagyományos Olasz Espresso Kávé Védelméért Konzorcium volt, a másik pedig maga Campania régió volt, akik szerint az eszpresszó kifejezetten a nápolyi kultúra szerves része, így ők ilyen formában szerették volna, hogy az UNESCO vegye fel a kávét a kulturális gyakorlatok és a szellemi örökségek listájára. Az UNESCO mindkét kérelmet elutasította akkor azzal a javaslattal, hogy a két oldal egyezzen meg egymással, és a következő évben egy kérelemként nyújtsák be kérvényüket.

A megegyezést követően múlt héten végül elfogadta a kérelmet az olasz Mezőgazdasági, Élelmiszerügyi és Erdészeti Minisztérium, ha pedig az Olasz Nemzeti UNESCO-bizottság is hasonlóan jár el, akkor mehet is a kérelem a végső elfogadásra az UNESCO központjába.

Ahogy azt a Dining Guide is írja, a kávé már a reneszánsz idején is feltűnt Itáliában, az eszpresszó azonban egy olasz üzletembernek köszönhetően jött létre a 20. században. Luigi Bezzera szívesen kísérletezett a kávéval és jött rá arra, hogy a gőznyomásnak köszönhetően nemcsak gyorsabban lehet kávét készíteni, de az eljárás jobban kihozza az ízeket is.

Az autentikus nápolyi pizza készítése már 2017 óta a világörökség része, az olasz kávé pedig már a 16. olasz szellemi világörökség lehet, ami felkerül a listára.


Ezeket a cikkeket is olvasd el!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kókuszos keksztekercs

Ki ne szeretné a meghatározó gyerekkori édességet, a vendégségek, születésnapi bulik és iskolai vásárok sztárját, a keksztekercset? Ez itt a mi verziónk, próbáljátok ki, vagy ...

Meggyes-hibiszkuszos nyári frissítő

A nyári melegben néha nem is vágyunk másra, csak egy nagy pohár jéghideg, gyümölcsös frissítőre. Ez a meggyes-hibiszkuszos ital pont ilyen: egyszerre savanykás, üde, gyönyörű színű ...

Címlapról ajánljuk

6 apróságnak tűnő testi tünet, amire jobb, ha figyelsz, mert...

A pajzsmirigy-betegségek és azok kellemetlen tüneteinek kezelése sajnos a mai napig a leggyakoribb egészségügyi problémák közé tartoznak. Az alul- és felülműködés időben történő azonosítása és kezelése kulcsfontosságú. Ezúttal azokkal a meglepő, sokszor apróságnak tűnő tünetekkel foglalkozunk, melyeket nem érdemes elhanyagolni, mert az alulműkődés tipikus indikátorai lehetnek.

Brecz Judit

További cikkek

Súlyos bírság is járhat érte, ha így dobod a szemeted...

Veled is előfordult már, hogy a saját szemeteskukád teljesen tele volt a szemétszállítás napján, de a szomszédéban még pont akadt hely egy zsáknak? Lehet, hogy fel se merült benned, hogy átgondold, szabad-e ilyet tenni, de jó, ha tudod, hogy Magyarországon szigorú szabályok vannak érvényben nemcsak a szemétszállításra vonatkozóan, hanem arra is, hogy hova dobod a szemeted.

Top Receptek