Gerendai Károly és Jókuti András tésztakantinjának házias fogásaira mostantól itt is lecsaphattok

A magyar konyha kedvenc tésztaételei, a lehető legmagasabb minőségben. Ezt hozta el nekünk tavaly év végén a Nudlival Gerendai Károly és Jókuti András közös étterme, amelyet mostantól Budán is megtalálnak a rajongók, Nudli Óbuda Pop-Up névre keresztelve.

Korábban már ódákat zengtünk Jókuti András és Gerendai Károly tésztázójáról, a Nudliról, amelynek tökéletes házias ételeiről mostantól a budai közönség is meggyőződhet.

A pozitív változásról és az új ételekről így vallanak:

A folyamatos termékfejlesztés jegyében, az első három hónap tapasztalatait a kínálatba „ültetve” három fontos változás áll be Magyarország legújabb tésztázójának életében. Az első, és legnagyobb volumenű fejlesztés, hogy a kiszállítási körzet nagyobbá tétele érdekében megnyitjuk a Nudli Óbuda Pop-Up névre hallgató egységet a 3. kerületben – mindeddig gyakori „kritika” volt, hogy a kijjebb eső budai részeken (a harmadik fél által végzett ételfutár-szolgáltatás korlátozott kapacitása okán) már nem elérhetőek a termékeink.

Tépett kacsás, káposztás nudli

Reményeink szerint így – bár a budai egységben csupán a legkeresettebb termékekből összeállított kínálattal, de – nagyobb közönség számára lesznek elérhetőek a Nudli hamar közkedveltté vált tésztaételei.

A pop-up egységből történő kiszállítás és a személyes átvétel a Pastrami Étterem közreműködésével valósul meg – az innen rendelhető ételek is a Nudli konyháján készülnek, partnerüknél mindössze a termékek elkészítésének záró mozzanatai zajlanak annak érdekében, hogy azok tökéletes állapotban jussanak el a megrendelőkhöz.  

Hortobágyi palacsinta

Termékeink népszerűsége töretlen, visszatérő vendégeink száma magas, ezért a változatosságra, az étlap megújítására is nagy hangsúlyt fektetünk – ennek megfelelően április 1-jén étlapra kerül két klasszikus: a hortobágyi húsos palacsinta és a paprikás csirke nokedlivel, amely tételek nem hiányozhatnak egyetlen magát magyarnak mondó étteremből sem. A harmadik újdonság egy abszolút forradalmi fantázia szüleménye (de nálunk elnyerte a bizalmat, így kerülhetett az étlapra): a tépett kacsás, káposztás nudli véleményünk szerint hamar a tésztakedvelők kedvencévé válhat. A vendégvisszajelzéseket körültekintően értékelendő, az első negyedév során beérkezett véleményeket összegeztük, és receptúráinkat ezek alapján finomítottuk. Így új formát, ízeket, fűszerezést kapott például a mákos nudli, a lecsós galuska és a káposztás tészta is. Aki nem hiszi, járjon utána.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Japán krumplisaláta

Mi is kipróbáltuk a népszerű japán krumplisalátát, amihez csak egy tálba dobáljuk a hozzávalókat, összenyomkodjuk, jól elkeverjük, és már ehetjük is. Ugye, mennyire egyszerű? Szuper ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...