5 tipp, amitől jóval könnyebb lesz a nokedliszaggatás

Megannyi kedves ételünk köreteként szolgál az apró szemű nokedli – így magát a tészta készítésének folyamatát is feltehetően gyakran űzzük. Ha ez igaz, mindenképpen fogadjuk meg az alábbi tanácsokat, könnyebb lesz tőlük az élet.

Paprikás szaftban úszó kedves tésztagombócok, a legklasszikusabb magyaros étkeket kísérő köretszemek: igen, a nokedliről fogunk értekezni, pontosabban annak szaggatásáról. De mit kell erről annyit beszélni? – merülhet fel néhány olvasóban. Hisz’, ha van otthon tojás, van otthon liszt és egy valamirevaló szaggató, akkor már nem nagyon lehet mit elrontani a dolgon. Mindezek mellett mégis érdemes lehet kicsit kivesézni a nokedli szaggatásának folyamatát, már csak azért is, mert nagyban megkönnyíthetjük a saját munkánkat, ha odafigyelünk az alábbi apróságokra.

5 tipp, amitől jóval könnyebb lesz a nokedliszaggatás

Válassz elég nagy lábast

Sok esetben a nokedlikészítés során előre kell gondolkoznunk – legalábbis érdemes így tenni, ha el akarjuk kerülni a konyhai galibákat. Például a lábas mérete is ilyen: mindig számoljunk azzal, hogy nemcsak víz kerül majd az edénybe, hanem egy nagyobb adag nyers tészta is, ami ráadásul megnő a főzés során.

Ha nem akarjuk, hogy kifusson a fazékból a víz (és vele együtt a nokedli), vagy hogy túl közel kerüljön a felszínhez a szaggató alja, válasszunk inkább nagyobb térfogatú lábast, mint amit elégnek ítélnénk.

Ne töltsd csurig az edényt

Szintén a vulkanikus kifutás elkerülése végett kell észben tartanunk a víz mennyiségét is: nem szabad annyira megtöltenünk a lábast, mint ha egyszerű tésztát főznénk. A nokedli ugyanis – ahogy korábban már szó esett róla – sokkal drasztikusabban változtatja a méretét és alakját, a főzővízben majdnem kétszeresére is nőhet.

Elég, ha kicsit több, mint félig töltjük meg vízzel az edényt, majd kisebb adagokban szaggatjuk ki a tésztát: így nem kell tartanunk sem a kifutástól sem az apró szemek összeragadásától.

Vizezd be a szaggatót

Ősrégi nagymamatrükk, amit biztos sokan ismernek is, azonban akik még nem hallottak róla, azokat megmentheti az első nokedliszaggatás kudarcának szomorúságától. Tehát: a szaggató alkalmatosságot merítsük meg a már forró vízben, majd így kezdjünk neki a nokedlikészítésnek – csodával határos módon kevésbé ragad majd a massza a konyhai eszközre.

Legyen kéznél konyharuha

Kifejezetten bosszantó, amikor a főzés során (amikor már amúgy is rengeteg mindenre figyelnünk kell), megégetjük a kezünket az átforrósodott szaggatóval. Előzzük meg a balesetet, készítsünk egy konyharuhát a tűzhely mellé és vessük is be, ha le kell emelni a szaggatót, vagy csak simán a helyén kell tartani.

Készíts elő egy tálat

Amikor elkészül egy adag nokedli, rögvest ki kell őket halásznunk a vízből, egyrészt, nehogy túlfőjenek, másrészt, hogy helyet kapjon a következő adag tészta is. A szűrőkanállal kimert forró gombócok könnyen összeragadnak, ezért előre készítsünk egy mély tálat vagy jénait a mosogató és a fazék közé, hogy a lecsöpögtetés után bele tudjuk önteni a kész nokedlit.

Plusz tipp: enyhén olajozzuk be az edényt, hogy a benne landoló gombócok ne álljanak össze egy nagy tömbbé.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


További hasznos konyhai tippeket leshetsz el innen:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...