Nem is gondolnád: erre ösztönöz a rendetlenség

Meglepő dolgot vizsgáltak, még megdöbbentőbb eredményre jutottak a Minnesotai Egyetem kutatói.  

Egy külföldi tanulmány vezetője, Kathleen Vohs, pszichológus és társai olyan embereket vizsgáltak, akiknek az íróasztalukon tisztaság és rend uralkodik, és olyanokat is, akiknek épp ellenkezőleg, teljes káoszban dolgoznak.

A kutatás első fázisában a résztvevők kérdőíveket töltöttek ki, néhányan tiszta, rendezett körülmények között, mások rendetlen környezetben. Később a résztvevőknek lehetőségük volt arra, hogy jótékony adományt ajánljanak fel, és kifelé menet almával és csokoládéval kínálták meg őket, ők természetesen nem tudták miért. Ez is a kísérlet része volt.

Akik rendezett, tiszta környezetben között töltötték ki a kérdőívet, nagyobb adományt adtak a saját pénzükből és inkább választották az almát, mint az édességet.

Ugyanakkor a rendetlenség előnyeire is fény derült.

Amikor a résztvevőket arra kérték, hogy álljanak elő a pingponglabda felhasználására új ötletekkel, érdekes eredmények születtek. Összességében elmondható, hogy a rendezett és a rendetlen szobában gondolkodók is ugyanannyi ötletet gyártottak, de a szakemberek szerint a rendetlen szobában ötletelők sokkal érdekesebb és kreatívabb megoldásokkal álltak elő.

via GIPHY

A kutatók az internetre is kiterjesztették a vizsgálatot, és az előzetes eredmények szerint a weblapok rendezettsége vagy kaotikussága ugyanezt a hatást váltja ki.Ha ezt egy kicsit tovább gondoljuk, akkor ez remek hír a házi asszonyoknak is, hiszen tudományos tények támasszák alá, hogy rendetlen környezetben a család sokkal kreatívabb lehet, mint egy rendezett otthonban!

Azért ez elég jól hangzik, igaz?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: iStock

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...