Kiderült, mikor árthat a napközbeni szunyókálás

Egy friss kutatás szerint a túl hosszú vagy a nem megfelelő időpontban beiktatott napközbeni szunyókálás egészségügyi kockázattal is járhat.

A szakértők szerint nem feltétlen a szunyókálás igénye a probléma, hanem az, hogy milyen egészségügyi állapot húzódik meg a fokozott fáradtság mögött.

Női láb az ágyban, cicával
Fontos, milyen egészségi állapot állhat a háttérben, ha állandóan álmosak vagyunk

A délutáni szunyókálást sokan az egészséges életmód részének tartják:

  • egy rövid pihenés után javulhat a koncentráció,
  • csökkenhet a stressz
  • és energikusabbnak érezhetjük magunkat.

Egy friss amerikai kutatás azonban arra jutott, hogy bizonyos nappali alvási szokások összefügghetnek a rövidebb élettartammal.

FONTOS!

A kutatás eredményei elsőre ijesztőnek tűnhetnek, a szakértők szerint azonban fontos megérteni, hogy nem feltétlenül maga a szunyókálás veszélyes, hanem az, hogy milyen egészségi állapot állhat a háttérben, ha állandóan álmosak vagyunk.

Több ezer embert vizsgáltak közel húsz éven át

A vizsgálat során 1338, legalább 56 éves ember alvási szokásait követték nyomon csaknem két évtizeden keresztül.

A kutatók azt elemezték, hogy a résztvevők milyen gyakran, milyen hosszú ideig és a nap melyik szakaszában alszanak napközben.

kanapén szunyókáló nő labradorral
A krónikus betegségek gyakran okoznak fáradtságot, ami miatt az érintettek többet pihennek napközben

A délelőtti órákban kifejezetten nem jó ötlet szunyókálni

Az eredmények szerint minden plusz egy óra nappali alvás körülbelül 13 százalékkal növelte a halálozási kockázatot. A kutatók azt is megfigyelték, hogy különösen a délelőtti alvás mutatott erősebb összefüggést: azoknál, akik inkább a délelőtti órákban pihentek le, mintegy 30 százalékkal magasabb volt a halálozás esélye, mint a korai délután szunyókálóknál.

Nem biztos, hogy a szunyókálás a hibás

A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a kutatás nem bizonyít ok-okozati kapcsolatot. Ez azt jelenti, hogy nem lehet kijelenteni: a nappali alvás rövidíti meg az életet.

Sokkal valószínűbb, hogy a gyakori vagy hosszabb nappali alvás egy már meglévő egészségügyi probléma tünete lehet. A krónikus betegségek gyakran okoznak fokozott fáradtságot, ami miatt az érintettek többet pihennek napközben.

A háttérben állhat például:

Ezek az állapotok önmagukban is növelik a halálozási kockázatot, így könnyen torzíthatják az eredményeket.

A belső óra felborulása is szerepet játszhat

A kutatók szerint a túl sűrű nappali szunyókálás a szervezet természetes biológiai ritmusának felborulására is utalhat. Az úgynevezett cirkadiánritmus szabályozza az alvás-ébrenlét ciklusát, a hormontermelést és számos testi folyamatot.

Ha ez az egyensúly hosszabb időre felborul, az gyulladásos folyamatokat indíthat el a szervezetben. Ezek pedig hosszabb távon növelhetik a magas vérnyomás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét.

TIPP: a szakértők szerint ezért fontos odafigyelni arra, ha valaki tartósan fáradtnak érzi magát napközben, vagy rendszeresen hosszú időre elalszik délután, akkor forduljon orvoshoz.

irodaszéken szunyókáló középkorú férfi öltönyben, feltett lábbal
Az alvási szokások nyomon követése fontos szerepet kaphat a betegségek korai felismerésében

Az okoseszközök segíthetnek a korai felismerésben

A kutatás vezetői úgy vélik, hogy az alvási szokások nyomon követése fontos szerepet kaphat a betegségek korai felismerésében. Az okosórák és más viselhető eszközök ma már részletes adatokat gyűjtenek az alvás minőségéről és hosszáról, így segíthetnek időben észrevenni az eltéréseket.

A szakemberek szerint a rendszeres, megfelelő minőségű éjszakai alvás továbbra is az egyik legfontosabb tényező az egészség megőrzésében.

A nappali szunyókálás önmagában nem ördögtől való, de ha túl gyakori vagy túl hosszú, érdemes lehet utánajárni, mi állhat a háttérben.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...