A korai kelésnek, pláne, ha nem társul elegendő mennyiségű és minőségű alvással, több negatívuma van, mint amennyi haszna. Az alváspszichológus fejti ki ezzel kapcsolatos gondolatait.
A hajnali kelésről alkotott téves elképzelés
Elterjedt az a nézet, hogy a korai kelés egyet jelent a produktívabb nappal, hiszen ezzel úgymond nyerünk egy pár órát, miközben mások még alszanak.
Ez a szokás azonban jelentősen ronthatja a teljesítményt és az érzelmi szabályozást.
Az emberek nagy része nincs tisztában azzal, hogy az alváshiány a napi feladatainkra, köztük a munka elvégzésére is hatással van. Sok helyen elvárássá is vált, hogy minél többet teljesítsünk, minél többet bírjunk, azonban ez nem összeegyeztethető egy hajnalban kelő ember életével.
Nem leszünk feltétlen produktívabbak, csak mert hajnalban kelünk
Attól még, hogy órákat nyerünk a hajnali keléssel, egyáltalán nem biztos, hogy valóban produktívabbak is leszünk másoknál. Bár azt az érzetet adja, mintha mi irányítanánk a napunkat, biológiai szempontból nem sok értelme van a hajnali a kelésnek.
Ahogy a szakértő fogalmaz:
Olyan, mintha eladnánk az autónkat, hogy benzint vegyünk.
A pihentető és megfelelő mennyiségű alvás növeli a teljesítményt, támogatja a jobb döntések meghozatalát, emellett az egészséget is.