Nagy tél végi konyhai rendrakás - vigyázz, ha kipróbálod, rákapsz!

Igen, jól látod, ez most egy előrehozott takarítás, amikor kiselejtezheted a kamrát. Meglátod, érdemes lesz belevágni. Olvass tovább, hogy kedvet kapj!

Egyszer valaki kitalálta, hogy a tavaszhoz a nagytakarítást kell kötni. Ki tudja, talán azért lett közismert szokás ebből, mivel a szép tavaszi napsütésben jobban látszik a por a bútorokon, és észrevehetőbben repkednek a padlóburkolat felett a porcicák... Lehet, hogy ennek más oka is, de ezen felbuzdulva kitaláltuk, hogy ezennel bevezetjük szótárunkba a nagy tél végi konyhai rendrakás fogalmát.

  • Részint azért gondoltunk erre, mivel szinte minden háztartásban felhalmozódnak ilyenkor a ünnepi főzések és vendéglátások maradványai.
  • A hűtőszekrény és a konyhai szekrények roskadoznak a különböző tárolóedényektől és műanyag dobozoktól, melyek tartalma akár már feledésbe is merült.
  • Másrészt az ünnepek alatt és után egyaránt folyamatos a helyhiány. Ilyenkor tele a padlás – párdon, a konyha - olyan alapanyagokkal, melyeknek nemhogy a nevét nem tudjuk, de néha azt sem, hogy pontosan mire is kellene őket használni.
  • Cikkünkkel igyekszünk segítséget nyújtani a jobb helykihasználásban, és rávezetni titeket, hogy mitől szabadulhatunk meg nyugodt szívvel annak érdekében, hogy rendezettebb legyen a konyhánk. Induljon hát a nagy tél végikonyhai rendrakás.

1. Nyitott magos zacskók

  • Ki ne rakosgatott már volna majdnem üres, nyitott zacskókat, melyekben egy-két szem mogyoró, dióbél vagy egy kevéske mandula található. Valahogy mindig nehéz rendesen visszazárni ezeket a zacskókat, így tartalmuk állandóan kiszóródik.
  • Hajítsuk ki őket, vagy készítsünk belőle egy vegyes tálkát, vagy daráljuk bele egy sütibe, hacsak nem avasodott meg valamelyikük.

2. Teljesen beszáradt régi mézes edények

  • Nehéz rávenni magunkat, hogy egy mézes bödönt kidobjunk, még akkor is, ha már csak egy gramm édes méz rejtőzik benne.
  • Amikor még a forró vizes áztatás ellenére is megmozdíthatatlan a teteje a kikristályosodott cukor miatt, akkor lehet, hogy mégis érdemes búcsút intenünk kedvenc mézes üvegünknek.

3. Ismeretlen tartalmú olajos- és ecetesüvegek

  • Válaszd ki a kedvenc olajaidat, eceteidet, szószaidat, melyeket rendszeresen használsz. Tedd ezeket jól látható és könnyen elérhető helyre a polcodra.
  • Az összes többit szabadítsd meg az elfelejtettek unalmas és szomorú életétől. Meg fogsz lepődni, mennyi hely szabadul fel a konyhádban.

4. Különböző zacskónyi szárított babok, lencsék

  • Emlékszel még az idejére, amikor utoljára felhasználtál egy zacskónyi szárított babot? Ha nem, akkor ki vele, vagy azonnal fogj bele egy bableves elkészítésébe.

5. Fűszerkeverékek, melyeket soha nem használtál

  • Nincs szükséged olyan fűszerkeverékekre, melyeket a rokonaid vagy kollégáid ajándékba hoztak neked utazásaikról, sem olyanokra, melyek összetevőit, nevét és felhasználási módját sem ismered már vagy ezer éve.
  • Összpontosíts inkább arra, hogy rendszerezed az alap fűszerkészletedet (pl. só, bors, fokhagymapor, kömény, rozmaring, csilipor, fűszerpaprika stb.).

6. Tető nélküli műanyag dobozok gyűjteménye

  • Ne gondoljuk, hogy a tető nélküli dobozok teteje egyszer majd előkerül, mert nem fog felbukkanni. Valószínűleg az elvesztett fél zoknikkal együtt bújnak meg egy biztonságos helyen az idők végezetéig.
  • Mehet az összes félig használható doboz a szelektívbe, és ruházzunk be inkább egy jól használható és összeszedett doboz-szettbe.

7. Félig felhasznált tészták

  • Emlékszel még halványan arra, amikor fél évvel ezelőtt kitaláltad, milyen hasznos is lesz megtartani a félig felhasznált tészta másik felét, hogy majd pár nap múlva elkészítsd magadnak?
  • Ha még nem másztak bele a bogarak, itt az idő, hogy elkészítsd, vagy kidobd a kukába.

8. Kibontott, száradt csokoládék

  • Talán a csokitól a legfájdalmasabb megválni, de a múlt évszázadból ránk ragadt avas maradványok tényleg csak a helyet foglalják.

9. Sziklává merevedett barnacukor

  • A barnacukor/nádcukor az egyik elengedhetetlen kelléke sok sütésnek. Ellenben, ha már feledésbe merült a legutolsó alkalom, amikor használtad, érdemes ellenőrizni az állagát.
  • Mivel nem valószínű, hogy falat fogsz építeni a téglává összeállt barnacukorból, akár meg is válhatsz tőle.

10. Kinyitott rágcsa-mágcsa maradványok

  • Legyen az keksz, ropi, sós perec vagy hasonló, elég nagy annak az esélye, hogy a kibontott zacskók tartalma már nem tálalható, maximum az ellenségeid számára. Mivel nem valószínű, hogy őket hívnád vendégségbe, jobb lesz kihajítani őket.

Látod, ennyi volt az egész, máris sokkal átláthatóbbá vált a konyhád. Hidd el, megéri a fáradságot!

Ezeket olvastad már?

via refinery29

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Tortellinileves

Egyszerűen imádjuk ezt a gyors és laktató tortellinilevest, ami az egyik legtutibb gyors vacsora- vagy ebédopció, amit csak elképzelhettek! Bármilyen töltelékű tortellinivel remekül ...

Limoncello egyszerűen

A Limoncello Dél-Olaszország napsütötte citromligeteiből származik, ahol az óriási, friss citromok héját alkoholba áztatták, majd cukorsziruppal lágyították. Ha találunk a piacon vagy ...

Medvehagymás só

Ha szívesen élveznétek a medvehagyma ízét egész évben, akkor erre a legegyszerűbb megoldás, ha fűszersót készítetek belőle. Minimális aktív munka van csak vele, utána viszont hosszan ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezzel a trükkel rengeteg helyet nyerhetsz a mosogatógépben

Ismerős az érzés, amikor a mosogatógép bepakolása inkább tűnik kirakós játéknak, mint rutinfeladatnak? Különösen igaz ez akkor, amikor nagyobb darabokat is be kell gyömöszölnöd: tepsiket, vágódeszkát vagy magas poharakat. Szerencsére létezik egy okos megoldás a problémára!

Top Receptek

Limoncello egyszerűen

A Limoncello Dél-Olaszország napsütötte citromligeteiből származik, ahol az óriási, friss citromok héját alkoholba áztatták, majd cukorsziruppal lágyították. Ha találunk a piacon vagy ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Medvehagymás só

Ha szívesen élveznétek a medvehagyma ízét egész évben, akkor erre a legegyszerűbb megoldás, ha fűszersót készítetek belőle. Minimális aktív munka van csak vele, utána viszont hosszan ...