Megelőzés, szűrés, önvizsgálat - az ALDI idén is fellép a mellrák ellen

Az Aldi idén is partnereivel összefogva szeretne tenni a mellrák ellen.

A mellrák elleni küzdelemre, a szűrésre és a megelőzésre rózsaszínnel buzdító GoPink! idén ősszel is világszerte számos akciót hirdet. Felhívja a figyelmet arra, hogy az idejében felismert mellrák jó eséllyel gyógyítható, és egészséges táplálkozással, rendszeres testmozgással és a stressz kezelésével, jó eséllyel meg is előzhető. Mindemellett a hölgyeknek mindenképpen érdemes részt venniük a rendszeres szűrővizsgálatokon, illetve önvizsgálattal is felismerhetőek a korai elváltozások, amelyek időben történő kezelése életet is menthet.

2018-ban az ALDI Magyarország a Bio-Fungi Kft., az Ed. Haas Hungária Élelmiszeripari Kft. és a Del Pierre C. Europe Kft. közreműködésével csatlakozik a GoPink! mozgalomhoz, és a kezdeményezésben szereplő termékek eladásával támogatja a mellrák ellen küzdő szervezeteket.

Az áruházlánc egyik partnere immár 6 éve a csiperke- és laskagombák termesztésére szakosodott Bio-Fungi Kft., amellyel közösen az elmúlt években összesen közel 3 millió forintnyi adománnyal támogatta a kezdeményezést. Idén az együttműködés keretében októberben az áruházlánc polcain megtalálható, rózsaszín tálcás gombák után a Bio-Fungi Kft. minden eladott tálca után öt forinttal támogatja a Szent Margit Kórház "Fogadj örökbe egy helyiséget" programját, ezt az összeget az ALDI saját hozzájárulásaként megduplázza.

Az Ed.Haas Hungaria Kft. rózsaszín szalaggal ellátott pezsgőtablettái is részt vesznek a kezdeményezésben, a cég minden eladott pezsgőtabletta tubus után 5 forinttal, az ALDI pedig százezer forinttal támogatja az Esély a Gyógyulásra Rákbetegek Győri Egyesületét. Győrben, október 5-én pénteken 14:30 órai kezdettel egy figyelemfelhívó, rózsaszín szalagos hídsétát, valamint azt követően egy előadássorozatot is szerveznek a betegségmegelőzés, a szűrővizsgálatok, illetve az egészséges életmód fontosságáról a mellrák elleni küzdelem jegyében.

A kampányhoz csatlakozik a Del Pierre C. Europe Kft., amely TWIST PINK TONHALTÖRZS OLÍVAOLAJBAN termékük értékesítése után 10 forinttal, az ALDI pedig százezer forinttal segíti az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány munkáját.

Az ALDI bízik abban, hogy a kampány során még több emberhez eljut a GoPink! üzenete, és vásárlói idén még több adománnyal segítik a kezdeményezést.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Stangli, ahogy nagymamám csinálta

Nem tudom, nálatok mi a helyzet, de nálunk a töltött paprikához mindig stanglit süt nagymamám. De nem akármilyet: a világ legfinomabb stangliját! Pedig valójában pofonegyszerű a recept, ...