A McDonald's vegetáriánus Happy Meal menüvel és wrappal rukkolt elő! Megkóstolnád?

Most már a vegetáriánus életmód iránt elkötelezett szülők gyerekei sem maradnak ki a Happy Meal Mennyországból. A vegetáriánus gyerekek Veggie Happy Mealt is rendelhetnek.

2019. január 3-tól az összes angol McDonald's-ban vega Happy Mealt is árulnak, vagyis végre a vega gyerekek szülei is áldozhatnak a gyorséttermek oltárán.

A vega menü kialakítása során a McDonald's együtt dolgozott a Britmums hálózatával, és az ízvilág véglegesítése előtt meghívta a szülőket, valamint a gyerekeket, hogy válasszák ki a nekik legjobban tetsző változatot. Az a Happy Meal, ami a legtöbbek tetszését elnyerte, egy vega wrap lett, amiben goujon hal, aprított saláta, vörös pesto és ketchup van.

Az étteremhálózat egy külön wrapot is bevezetett a felnőtteknek, a Spicy Veggie Wrapot, amiben kétféle vörös pesto, fűszeres goujon hal, vöröshagyma és paradicsom gazdagítja a tortillát.

Lynne Elliot, az angol Vegetáriánus Szövetség vezérigazgatója elmondta:

„Igazán büszkék vagyunk arra, hogy több mint 10 éve szorosan együttműködünk a McDonald's-szal. Nagyszerű látni, hogy a vegetáriánus menü fejlődik, már csak azért is, mert a McDonalds vendégeinek egyharmada számára fontos, hogy több zöldséges ételt fogyasszon.”

Ezt olvastad már az ÍzHUSZÁR magazinon?

Bakancslistás francia citrom- és narancsfesztivál - Ilyen formában még biztos nem láttad a citrusokat!

via

Címlapkép: www.standard.co.uk

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...