Azt jó eséllyel mindenki tudja, hogy Márton-napkor libát kell enni, de vajon azt is tudjuk, hogy miért? Három opció közül is válogathatunk, ha az indokot keressük.
Az első és legnépszerűbb verzió szerint amikor Mártont 371-ben Tours püspökévé választották meg, akkor ő ez ellen hevesen tiltakozott, olyannyira, hogy egy libaólban rejtőzött el, de szerencsétlenségére az állatok a gágogásukkal elárulták őt, így nem volt más választása, el kellett fogadnia a kinevezést.
A második történet sokkal korábbra, egészen a római korba nyúlik vissza, nevezetesen Mars hadistenhez és az ő szent madarához. Nem nehéz kitalálni, hogy ez a szent madár nem volt más, mint a lúd, és itt újra képbe kerül az a fránya gágogás, hiszen a capitoliumi libák felriasztották az alvókat, amikor az éj leple alatt az ellenség betörni készült Rómába.
A harmadik pedig a józan paraszti észjárást követi: ilyen időtájt hizlalták fel annyira a tömött libákat, hogy elérjék a vágósúlyt. Így kapcsolódik össze a Márton-nap és a hozzá tartozó libafogások, mint a ludaskása, a libaleves vagy a libasültek.
Márton-napi időjóslás
A sült liba mellcsontjából annak idején az időjárást is megjósoltak: ha a csont barna és rövid, akkor sáros lesz a tél, ha viszont hosszú és fehér, akkor havas.
A liba mellett ami még ezen a napon figyelmet érdemel, az az újbor. Nemcsak a libák híztak meg, de a must is beérett, és már lehet ízlelgetni az idei szüret nedűit. Ne féljünk tőle, igenis lehet szép tételeket találni a fiatal palackok között is, úgyhogy érdemes a vacsorához bontani egyet.
De mi is készüljön libából? Én nagymamám receptjét követve két legyet ütöttem egy csapásra: töpörtyűt sütöttem, majd az így nyert értékes zsírban sütöttem meg a combokat. Vagy azt is mondhatnám, hogy konfitáltam, és tulajdonképpen a nagymamám is ezt teszi, csak nem is tud róla.
A konfitálás ugyanis nem más, mint zsírban, lassan, alacsony hőfokon való sütés. Ezt csinálták anno faluhelyen is, amikor disznóvágás után a rengeteg húst muszáj volt tartósítani, és ilyenkor vették elő a zsírosbödönöket, amiknek az alját kibélelték a megsütött hússal, majd az egészet felöntötték zsírral, és eltették a spájzba. Aztán a család meg titokban rájárt, és az éjszaka közepén próbálta kihalászni az isteni finom húst.
Őszinte leszek, én már a töpörtyűvel is beérném, hiszen frissen sütve teljesen más dimenziókat mozgat meg, de tény, hogy utána, ha a maradék bekerül a hűtőbe, akkor arra járva kikapok egy-egy szemet, és minden nélkül, önmagában nassolgatom csoki helyett.
A konfitálás nevével ellentétben semmi bonyolultat nem takar: a combokat egy hőálló edénybe fektetjük, rádobjuk a fűszereket, a fokhagymát és a hagymát, majd az egészet felöntjük a zsírral, hogy teljesen ellepje, aztán mehet a sütőbe két és fél órára. Ezalatt vígan el is készül hozzá a párolt káposzta, mert anélkül nem az igazi! Én most még a gyümölcsöskosárban árválkodó maradék birsalmával is megbolondítottam, és milyen jól tettem. Az alma íze kiválóan passzol az édes-savanyú káposztához, amibe én még a kedvenc fűszereimet és egy kevés narancshéjat is beledobáltam.
