Mariah Carey arcát kérte a tortájára, félrehallották, valaki egész mást kapott

Nemrég a fél Twittert lázban tartotta az a vicces sztori, amit egy felhasználó osztott meg az Angliában élő unokatestvére születésnapjáról.

A sztori szerint Siobhan, a szülinapos ugyanis egy Mariah Careyt ábrázoló születésnapi tortát kért a saját bulijára, de a kollégái valamit nagyon félreérthettek, ugyanis az All I want for Christmas előadója helyett Marie Curie-t, a Nobel-díjas fizikus-kémikust sikerült szülinapi pompában applikálni a tortára, díszítésként.

“Az Angliában élő unokahúgom nagyon vágyott egy Mariah Carey születésnapi tortára, és ezt meg is osztotta a kollégáival. A munkatársak sajnos félreértették a kívánságot, így történhetett meg, hogy a nagyon komoly Marie Curie-fotó került a szülinapos tortára.”

Hát igen, az énekesnő és a fizikusnő is M.C. monogrammal rendelkeznek, és bár talán ennyi a közös bennük, úgy látszik, elég is, hogy összekeverjük őket. Bár valljuk be, Marie Curie kevéssé tűnik izgatottnak a képen…

CAREY HELYETT CURIE-TORTA:

via GIPHY

Természetesen az internet sem hagyta morbid kommentek nélkül a sztorit:

"Lehet, hogy szuperképességeid lesznek tőle, lehet, hogy rákod … majd eldől, de a radioaktív süti nagyon fincsi lehet” - reflektált az egyik felhasználó Marie Curie radioaktivitással kapcsolatos kutatásaira.

Maga Mariah Carey is kommentálta a történteket, Twitteren köszöntötte fel az ünnepeltet:

“Akár én is lehetnék a tortán, ha nem buktam volna meg matekból… boldog születésnapot, Siobhan!”

Ezeket is nézd meg:

Ezeket olvastad már?

via

címlapfotó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.