Május 1-én a kocsmárosok sem dolgoznak

Ahogy tavaly, úgy idén sem létezhet majális gasztrolimpia nélkül. A Dürer Piknik Parkban keresd a kedvenc kocsmádat, és koccints együtt az ott dolgozókkal!

A kocsmárosoknak is jár a szabadnap, nem? Pláne a munka ünnepén! A Kocsmajálison idén is megtalálod őket. Italt ugyan most nem mérnek, de főzni azt fognak, emellett újfent helyt kell állniuk a különböző ügyességi versenyszámokban is, például így:

A jótékonykodásról most nem feledkezünk el, mert a látogatók adomány jelleggel kóstolhatják majd meg a versenyműveket, az ebből befolyt összeggel a Budapest Bike Maffiát támogatják majd.

A kocsmákról általában az oda látogató vendégek mondanak ítéletet, mostani teljesítményüket azonban egy válogatott szakmai zsűri fogja elbírálni. Ez utóbbiban a NoSalty képviseletében jómagam is részt veszek.

A Kocsmajális tartalmazza egy fergeteges szabadban eltöltött nap minden hozzávalóját, így ha drukkolni szeretnél kedvenc kocsmádnak, nevetni a végrehajtandó feladatokon, vagy csak egy tál finom étel és egy pohár sör mellett kívánsz örülni a napsütésnek, mindenképp itt a helyed. A belépés pedig, ahogy azt megszoktuk: INGYENES

A több mint 20 regisztrált csapat közül néhány: Szimpla, Ankert, Roham, Semmi Extra, Telep, Sandokan, Központ, Jónás, 400, Csendes, Kisüzem.

Helyszín: Dürer Piknik Park, 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21

Még több információ itt!

Legújabb receptek

Pastrami szendvics

Ha idén húsvétkor nem a klasszikus sonkát készítenéd, de nem mondanál le a füstös, pikáns ízekről, akkor ez a pastrami szendvics lesz az új kedvenced. Az eredetileg kelet-európai ...

Címlapról ajánljuk

3 tuti tipp, amitől nagyon puha és magas lesz a...

A muffin egy örök kedvenc, mindenki által szerethető sütemény, ízesítése pedig rendkívül sokféleképpen variálható. Bár nem egy bonyolult finomság, mégis előfordulhat, hogy száraz és lapos muffinok sülnek készre. Mai Napi Tippünkben 3 trükköt mutatunk, amivel ezt elkerülheted!

Nosalty

További cikkek

A dietetikus szerint ez a 2 legjobb esti ital a...

A stabil vércukorszint nemcsak az elfogyasztott ételek, hanem az italok függvénye is. Estefelé talán még fontosabb, hogy vércukorszintünk ne emelkedjen meg drasztikusan, hiszen az ingadozó vércukorszint miatt a nyugodt alvás is meghiúsul. Bizonyos gyógyteák azonban segíthetnek, hogy még vacsora után is stabil maradjon a vércukorszinted.

Top Receptek

Sonkás tészta

A húsvéti sonkaszezon befejező felvonása a sonkás tészta főzés. Lehet bármikor készíteni, de húsvéti sonkából a legfinomabb és a legpraktikusabb is. Ilyenkor igazi hagyományos ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Villámgyors tojáskrém

A tojáskrém egy igazi retro klasszikus. Készíthetjük reggelire pirítósra kenve, vendégvárónak vagy ebédre egy laktató szendvicsnek. Fogyasztás előtt érdemes pihentetni pár órát a ...