Mutassuk meg, mennyire nyitottak vagyunk egymásra: csatlakozz az új kezdeményezéshez az LMBTQ+ emberek elfogadásáért

Nyitottak vagyunk egymásra: új kezdeményezés indul munkáltatókkal az LMBTQ+ emberek elfogadásáért.

Új kezdeményezést indít a Nyitottak vagyunk az elfogadó munkahelyek, szolgáltatók és vendéglátóipari egységek közreműködésével. Az OECD 2020-as kutatásából kiderült, hogy a vizsgált országok közül Magyarországon érezhetik a legkevésbé biztonságban magukat az LMBTQ+ emberek, és a biztonságuk itt csökkent a legtöbbet az elmúlt években. A “Nyitottak vagyunk egymásra” kampány keretében szeretnék láthatóvá tenni, hogy melyek azok a helyek, amelyek alapértéküknek tekintik, hogy nyitottak és nem különböztetnek meg hátrányosan senkit. Bíznak abban, hogy így az LMBTQ+ emberek, vagy akár más kisebbségi csoportok tagjai is megtalálhatják azokat a helyeket, ahol a leginkább elfogadva érezhetik magukat.

A “Nyitottak vagyunk egymásra” kezdeményezéshez azok csatlakozását várják, aki egyetértenek a Nyitottak vagyunk manifesztójával:

Alapvető értéknek tekintjük, hogy másokat teljesítményük, tetteik alapján ítélünk meg, tekintet nélkül nemre, életkorra, szexuális orientációra, nemzeti, etnikai hovatartozásra vagy származásra, politikai, vallási vagy más meggyőződésre, fizikai és egyéb adottságokra. 

A Nyitottak vagyunk úgy gondolja, hogy eljött az ideje annak is, hogy újra nyissunk egymásra: a nyitottság és az elfogadás fontosabb lett, mint valaha! 

A diszkrimináció, és azon belül is az LMBTQ+ emberek hátrányos megkülönböztetése, komoly gazdasági károkat is okoz az országnak. A nemrég megjelent Open For Business-kutatás szerint az LMBTQ+ emberek kirekesztése évi akár 100 milliárd forint veszteséget is jelenthet. Emellett pedig felerősíti az agyelszívást, és nehezebbé teheti újabb befektetések és így munkahelyek Magyarországra vonzását. Az emberi és gazdasági károkról részletesebben is írtak a Nyitottak vagyunk és az Open For Business szervezetek nemrég közös kezdeményezésük keretében, melyben munkáltatókkal együtt álltak ki az LMBTQ+ emberek elfogadása mellett. Bizakodásra adhat okot, hogy a magyar felnőtt lakosság több mint fele elfogadó az LMBTQ+ emberekkel szemben derült ki a Závecz Research által készített kutatásból.

A Nyitottak vagyunk egymásra-kampány keretében a kezdeményezők arra kérik a munkaadókat, a szolgáltató- és vendéglátóipari szereplőket, hogy mutassák meg, hogy számukra is alapérték a nyitottság, és olyan helyen dolgoznak, ahol az LMBTQ+ emberek is elfogadva érezhetik magukat. Az országos kezdeményezéshez bármilyen, a Nyitottak vagyunk manifesztójával egyetértő munkáltató, kis- és nagyvállalkozás is csatlakozhat, akik szeretnék megmutatni, hogy az LMBTQ+ emberek nincsenek egyedül. A kampány kezdetének időpontja: július 23. a Budapest Pride felvonulás előtt, ekkor már várják a csatlakozókat, majd ezt követően egész évben. A Nyitottak vagyunkkal és a tagjai közül több tucat munkáltatóval a Budapest Pride-on is lehet majd találkozni. A most indult kampány részleteit és a csatlakozás pontos menetét a Nyitottak vagyunk weboldalán találják az érdeklődők. 

Azoknak a munkáltatóknak pedig, akiknek segítségre, támogatásra van szüksége abban, hogy valóban befogadó légkört alakítsanak ki, a Nyitottak vagyunk munkatársai és partnerei tudnak segítséget nyújtani. 

Hozzászólások

Címlapról ajánljuk

További cikkek