Kultúrfelvágott: Hédi néni karalábés tésztája, amit még a férjed is megenne

Gyermek a húszas években, fiatalasszony a lágerban, üzletvezető a Kádár-korszakban - egy XX. századi sors ízeit kóstolhatjuk meg a Szakácskönyv a túlélésért című darabban.

Volt egyszer egy kislány, aki imádott enni. Gyerekkorában, a húszas években tortát és kalácsot szeretett volna leginkább, friss házasként, a lichtenwörth-i lágerben akármit, a Kádár korszak alatt a szocialista konyha remekeit. Endrei Istvánné, a Szakácskönyv a túlélésért című darabban Hédike, Hédi, Hédi néni a XX. század nevű ámokfutás egyik át- és túlélője, akivel a kétezres évek elején készített életút interjút Czingel Szilvia a Centropa Alapítvány megbízásából. Az alapítvány annak idején holokauszttúlélők emlékeit vetette papírra, erősen fókuszálva a háború előtti életmódra. Hédi néni interjúját végül még nyomtatott formában is kiadták, Závada Pál előszavával: az interjúalany ugyanis négy társával egy szakácskönyvet írt a fogság alatt. A Szakácskönyv a túlélésért című mű 2013-ban jelent meg a Corvina kiadónál, 2014-ben pedig a Gólem Színház adaptálta színpadra.

Jelenet a Szakácskönyv a túlélésért című darabból

A rendhagyó dráma végigvisz minket Hédi életén, kislány korától egészen nyugdíjas napjaiig. A közönség körben ül, nem hagyományos színpadot látunk, a különböző korszakok tipikus ételeit pedig nemcsak megmutatják, fel is szolgálják nekünk a háború előtti polgári élet tipikus ételeitől a lágerkoszton át, a Kádár-korszak jól ismert fogásáig. A 90 perces előadás egy-egy étkezéssel kapcsolatos, rövid anekdotával visz minket végig Hédi néni életén, és a huszadik század vérzivataros évtizedein, mindeközben végig azt érezzük, hogy a legsötétebb órákban is segítséget nyújt az élet és az étel szeretete.

Jelenet a Szakácskönyv a túlélésért című darabból

Az egész darab apropója ugyanis a lichtenworthi koncentrációs táborban íródott szakácskönyv - három ( a könyv szerint öt ) különböző korú, társadalmi rangú, foglalkozású nő kerül egy olyan koncentrációs táborba, ahol nem volt se gázkamra, se kötelező rabszolgamunka, egyszerűen nem adtak enni a fogva tartottaknak. Az éhezés, a félelem, a kiszolgáltatottság közepette ezek a nők azt a túlélési stratégiát választották, hogy az emlékeik alapján csupa laktató, nehéz, zsíros, békebeli étel receptjét írják le, amit egykor a hátrahagyott otthonukban a családjuknak készítettek.

Rántott párizsi és rizi-bizi - ebédmenü a hetvenes években az étteremben, ahol Hédi néni volt az üzletvezető

A számomra legkedvesebb történethez kapcsolódó ételt pont nem osztották ki a közönségnek, de a harmincas-negyvenes évek konyhájának egyik tipikus, azóta eltűnt fogása annyira megragadta a fantáziámat, hogy úgy döntöttem, elkészítem. Különösen, hogy a pofonegyszerű fogás köré épült történet igazi békebeli nagymamás bölcsességet is rejt. A darab szerint a frissen házasodott Hédi 1940-ben csak pár hónapot tölthetett együtt a férjével akit később behívtak, majd a Don-kanyarban nyoma veszett.

Az első hónapokban megpróbált jó házasszonyként helyt állni, így minden nap meleg ebéddel várta a hivatalból hazatérő férjét, aki nagyon szerette a káposztás tésztát, Hédi azonban, valamilyen okból ezt a jól ismert tésztaételt nem káposztával, hanem dinsztelt karalábéval készíti.

A karalábés tészta receptjét itt találjátok

A férj viszont nem kedveli a karalábét, és hiába mondja neki ifjú felesége, hogy ez káposztás tészta, nem hajlandó megenni, és éhesen megy vissza dolgozni. Mivel az ebédet nem eszi meg, a felesége másnap is feltálalja neki, amit szintén otthagy az asztalon. Mikor harmadnap is megtörténik a merénylet, elmegy az anyósához, és bepanaszolja neki a lányát. Az anyós karon fogja a vejét, hazaviszi a lányához, és azt mondja:

"Idefigyelj, kislányom, amit a férjed nem szeret, azt nem kell főzni."A férjnek pedig azt üzeni, hogy amit a feleség főz, azt mindig meg kell enni.

Ezek után kénytelen voltam elkészíteni az ételt, és meg kell mondjam - egyébként nagy káposztás-tészta rajongóként - hogy a karalábés kocka gyorsabb, a különbséget pedig nem nagyon lehet felfedezni.

Hát, valahogy így. Ha kedvet kaptatok egy XX. századi ízutazáshoz, a történelem sötét és kevésbé szomorú napjaihoz, akkor a Szakácskönyv a túlélésért egy kötelező színházi darab. További információkat a darabról itt találtok, Hédi néni életút interjúját pedig itt olvashatjátok.

És ezt olvastad már az ízHuszár magazinon?

Kultúrfelvágott: elkészítettük a csengetett, Mylord Mrs Liptonjának almás pitéjét

Címlapról ajánljuk

A bodza második áldása – Így használd a bogyót, ami...

Szegényebb időkben mindig szomorú állapotba kerül az étkezés. Még akkor is, ha a legtöbb magyar háztartásnak ez maradt a „luxus” (értsd: lassan minden másról lemondtunk, a SZÉP-kártyából is előbb lesz párizsi felvágott, mint párizsi utazás), sokan nem tudnak már az alapoknál többre költeni. Lisztből, olajból és cukorból pedig ritkán sülnek ki különleges, elegáns, neadjisten ünnepi finomságok. Mit tehetünk ilyenkor? A siránkozás helyett érdemes példát venni nagyanyáinkról és az ő nagyanyáikról, akik szűkös időkben a kamrát a természet adta ingyen kincsekkel próbálták valamennyire feltölteni. Ismerjük meg ezeket, tanuljunk együtt a begyűjtésükről, pozitív hatásaikról, felhasználásukról, vigyünk valami különlegeset a konyhánkba és az életünkbe úgy, hogy közben egy fillért sem adunk ki az ízes, laktató, egészséges hozzávalókért.

Lakos Benedek

További cikkek