Volt egyszer egy kislány, aki imádott enni. Gyerekkorában, a húszas években tortát és kalácsot szeretett volna leginkább, friss házasként, a lichtenwörth-i lágerben akármit, a Kádár korszak alatt a szocialista konyha remekeit. Endrei Istvánné, a Szakácskönyv a túlélésért című darabban Hédike, Hédi, Hédi néni a XX. század nevű ámokfutás egyik át- és túlélője, akivel a kétezres évek elején készített életút interjút Czingel Szilvia a Centropa Alapítvány megbízásából. Az alapítvány annak idején holokauszttúlélők emlékeit vetette papírra, erősen fókuszálva a háború előtti életmódra. Hédi néni interjúját végül még nyomtatott formában is kiadták, Závada Pál előszavával: az interjúalany ugyanis négy társával egy szakácskönyvet írt a fogság alatt. A Szakácskönyv a túlélésért című mű 2013-ban jelent meg a Corvina kiadónál, 2014-ben pedig a Gólem Színház adaptálta színpadra.
A rendhagyó dráma végigvisz minket Hédi életén, kislány korától egészen nyugdíjas napjaiig. A közönség körben ül, nem hagyományos színpadot látunk, a különböző korszakok tipikus ételeit pedig nemcsak megmutatják, fel is szolgálják nekünk a háború előtti polgári élet tipikus ételeitől a lágerkoszton át, a Kádár-korszak jól ismert fogásáig. A 90 perces előadás egy-egy étkezéssel kapcsolatos, rövid anekdotával visz minket végig Hédi néni életén, és a huszadik század vérzivataros évtizedein, mindeközben végig azt érezzük, hogy a legsötétebb órákban is segítséget nyújt az élet és az étel szeretete.
Az egész darab apropója ugyanis a lichtenworthi koncentrációs táborban íródott szakácskönyv - három ( a könyv szerint öt ) különböző korú, társadalmi rangú, foglalkozású nő kerül egy olyan koncentrációs táborba, ahol nem volt se gázkamra, se kötelező rabszolgamunka, egyszerűen nem adtak enni a fogva tartottaknak. Az éhezés, a félelem, a kiszolgáltatottság közepette ezek a nők azt a túlélési stratégiát választották, hogy az emlékeik alapján csupa laktató, nehéz, zsíros, békebeli étel receptjét írják le, amit egykor a hátrahagyott otthonukban a családjuknak készítettek.
A számomra legkedvesebb történethez kapcsolódó ételt pont nem osztották ki a közönségnek, de a harmincas-negyvenes évek konyhájának egyik tipikus, azóta eltűnt fogása annyira megragadta a fantáziámat, hogy úgy döntöttem, elkészítem. Különösen, hogy a pofonegyszerű fogás köré épült történet igazi békebeli nagymamás bölcsességet is rejt. A darab szerint a frissen házasodott Hédi 1940-ben csak pár hónapot tölthetett együtt a férjével akit később behívtak, majd a Don-kanyarban nyoma veszett.
Az első hónapokban megpróbált jó házasszonyként helyt állni, így minden nap meleg ebéddel várta a hivatalból hazatérő férjét, aki nagyon szerette a káposztás tésztát, Hédi azonban, valamilyen okból ezt a jól ismert tésztaételt nem káposztával, hanem dinsztelt karalábéval készíti.
A férj viszont nem kedveli a karalábét, és hiába mondja neki ifjú felesége, hogy ez káposztás tészta, nem hajlandó megenni, és éhesen megy vissza dolgozni. Mivel az ebédet nem eszi meg, a felesége másnap is feltálalja neki, amit szintén otthagy az asztalon. Mikor harmadnap is megtörténik a merénylet, elmegy az anyósához, és bepanaszolja neki a lányát. Az anyós karon fogja a vejét, hazaviszi a lányához, és azt mondja:
"Idefigyelj, kislányom, amit a férjed nem szeret, azt nem kell főzni."A férjnek pedig azt üzeni, hogy amit a feleség főz, azt mindig meg kell enni.
Ezek után kénytelen voltam elkészíteni az ételt, és meg kell mondjam - egyébként nagy káposztás-tészta rajongóként - hogy a karalábés kocka gyorsabb, a különbséget pedig nem nagyon lehet felfedezni.
Hát, valahogy így. Ha kedvet kaptatok egy XX. századi ízutazáshoz, a történelem sötét és kevésbé szomorú napjaihoz, akkor a Szakácskönyv a túlélésért egy kötelező színházi darab. További információkat a darabról itt találtok, Hédi néni életút interjúját pedig itt olvashatjátok.
És ezt olvastad már az ízHuszár magazinon?
Kultúrfelvágott: elkészítettük a csengetett, Mylord Mrs Liptonjának almás pitéjét
