5+1 szó, amit kövess a mindennapokban, hogy ne bukd el az újévi fogadalmad

Ha túl vagy az évértékelőn, és megálmodtad, hogy a 2022-es éved a környezettudatosság jegyében telik, akkor már csak az van hátra, hogy véghez is vidd, amit szeretnél. Az újévi fogadalmakat nem könnyű betartani, de a következő 5+1 szó segít abban, hogy közelebb kerülj a célodhoz.

Miért nem tudjuk tartani, amit újévkor megfogadunk?

Az új év mindig magában hordozza az új élet ígéretét is. Szeretnénk szebbek, jobbak, okosabbak, ügyesebbek vagy éppen környezettudatosabbak lenni. A nagy fogadkozásban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy kevesen szoknak le a dohányzásról egy nap alatt, még kevesebben kezdenek el rendszeresen mozogni, egészségesen étkezni, vagy környezettudatosabban élni egyik napról a másikra.

Az életmódváltás egy folyamat, amelynek során változtatnunk kell azokon a szokásokon, amelyek már rutinná váltak. A rutinra szükségünk van: könnyebbé, egyszerűbbé teszik az életünket, kevesebbet kell a fárasztó gondolkodással foglalkoznunk és a nap minden percében az agyunkat leterhelő döntéseket hoznunk. Az életünk egyszerű működését segítő megszokásokat, rutinokat viszont pont ezért olyan nehéz felülírni.

5+1 szó, amit kövess a mindennapokban, hogy ne bukd el az újévi fogadalmad

Mi segít?

Ha szeretnél például környezettudatosabban élni, akkor a hirtelen változtatások helyett a fokozatosság lehet a megoldás. Emellett pedig létezik 5 + 1 olyan szó, amelyet követve folyamatosan egyre többet tehetsz saját magadért és a bolygóért is.

Az 5+1R segít az életmódváltásban

Bea Johnson volt, aki az elmúlt években világszerte népszerűvé tette a hulladékcsökkentést. Szerinte a fenntarthatóbb, környezettudatosabb életmód alapja öt „r” betűvel kezdődő angol szón alapul, amelyhez hozzátehetünk egy hatodikat is. Ezek a következők: refuse, reduce, reuse, recycle, rot, illetve a repair. Magyarul így hangzik: utasítsd vissza, csökkentsd, használd újra, szelektálj, komposztálj, illetve javítsd meg!

Vegyünk egy egyszerű újévi fogadalmat, például azt, hogy környezettudatosabban szeretnél mosni 2022-ben.

Hogyan segít az 5+1R?

  • Refuse, utasítsd vissza!
    Udvariasan, de határozottan nemet mondani, a saját határainkat megtartani nagyon nehéz, de az életmódváltás alapja lehet. Teljesen mindegy, hogy szénhidrátról vagy egyszer használatos műanyagról van szó, ha úgy ítéled, hogy az életmódváltásodat szabotálná, utasítsd vissza. A példánkból kiindulva: választhatod például a külföldi mosószermárkák helyett a hazai márkákat, mert bizony több is létezik a piacon. Ezzel nemcsak a magyar vállalkozásokat, de a magyar munkaerőt is támogatod, emellett a termék környezeti lábnyoma is alacsonyabb lesz a szállítás miatt. Dönthetsz úgy, hogy bizonyos összetevőkre mondasz nemet, és olyan (hazai) terméket választasz, amely például foszfát-, petrolkémiai származék- és színezőanyag-mentes. Sőt, visszautasíthatod azokat a termékeket, amelyek nem állatkísérlet- és erőszakmentesek, azaz nem szerepel rajtuk a Cruelty Free International Leaping Bunny logója.
  • Reduce, csökkentsd!
    Biztosan szükséged van annyi tárgyra, háztartási eszközre vagy tisztítószerre, amennyit rendszeresen vásárolsz? Biztosan annyit kell használni valamiből, amennyit megszoktál? Maradjunk a példánál!

Ha szeretnél környezettudatosabban mosni, akkor ne csak kevesebb terméket vásárolj, hanem kevesebbet is használj. Hajlamosak vagyunk arra, hogy az előírt adagolásnál több mosó- és öblítőszert használjunk. A halványzöld megoldás, hogy csak annyi mosógélt öntesz a mosógép tartályába, amennyi a flakonon szerepel. Középzöld megoldás, ha mindehhez környezetbarát mosószert választasz. Zöld pedig akkor vagy, ha a flakonon szereplő előírásnak megfelelő mennyiséget használsz egy hazai környezetbarát termékből.

  • Reuse, használd újra!
    Az egyszer használatos termékek helyett keresd azokat, amelyek újrahasználhatók. Ma már számtalan olyan termék létezik, amelyek hosszú távú megoldást kínálnak a vászon bevásárlótáskáktól kezdve a komposztálható fogkefén át… kapaszkodj meg: az újratölthető mosószeres flakonig. Ilyen tényleg létezik? Igen! A magyar piacon elsőként egy magyar vegán márka, a Sansin fejlesztett csomagolásmentes automatát. A vásárlók 2020 decemberétől vegán, környezetbarát, bio Sansin mosógélt, öblítőt és mosogatószert is csapolhatnak az újratöltő állomáson a flakonjaikba. Ezzel a megoldással kevesebb hulladékot termelnek, környezettudatosabban moshatnak és élhetnek. Az újratöltő gép azért is különleges, mert minden törvényi előírásnak megfelelően zárt rendszerű, a használata során a vásárló már csak zárt csomagolásban találkozhat a termékkel. A számítógép által vezérelt rendszer naplózza a vásárlásokat, ami lehetővé teszi az esetleges vásárlói panaszok gyors kivizsgálását.
Használj textilzsákokat bevásárláskor!
  • Recycle, szelektálj!
    A környezettudatos életmód nem csak arról szól, hogy szelektáljuk a hulladékot, és ezzel nyugtatjuk magunkat, hogy mi mindent megtettünk. Ha viszont úgy alakult, hogy hulladékot termelünk, akkor lehetőség szerint szelektíven gyűjtjük, illetve a vásárlásnál is figyelünk arra, hogy szelektálhatót válasszunk. Mosógél esetén egy olyan flakont jelent, amely szelektálható, de még ennél is jobb megoldás, ha 100%-ban újrahasznosított flakonból készült.
  • Repair, javítsd meg!
    A mosás nemcsak a környezetbarát, vegán, bio mosószertől lehet környezettudatosabb, hanem attól is, hogy hetente hányszor és milyen géppel mosunk.

A legtöbb ruhadarabot elég kevesebbszer mosni, mint gondolnád. Bízz az érzékszerveidben: ha valami nem látványosan koszos vagy szagos, akkor elég csak éjszaka kiszellőztetni vagy kézzel átöblíteni.

  • A ruháink folyamatosan amortizálódnak, ha pici szakadás keletkezik rajtuk, érdemes őket megjavítani vagy megjavíttatni, mielőtt a mosógépbe kerülnek. A mosás során használj mosózsákot, ez védi a finomabb holmikat. Érdemes a mosógépet is karbantartani, rendszeresen tisztító mosást végezni, illetve megjavíttatni, mielőtt egy új készüléket vásárolsz.
  • Rot, komposztálj!
    A komposztálás a hulladékmentes életmód alapszabályai közé tartozik ugyan, de mivel a mosással nehezen hozható kapcsolatba (hacsak valaki nem szaponint tartalmazó borostyánlevéllel vagy szappanfűvel mos), így ez a felsorolás végére került. A komposztálás viszont legalább olyan fontos, mint a többi öt pont, hiszen közelebb visz egy egyszerűbb, tudatosabb, természetközelibb életmódhoz.

Címlapról ajánljuk

Édes és sós gofrireceptek

Egy gyümölccsel, édes krémmel vagy csak fagyival tálalt édes gofrinak senki sem tud nemet mondani, sőt, sós gofritársai sem maradnak szégyenben, ha a kedvencekről van szó.

Nosalty

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?