Kiderült, ennyit kereshet egy bolti dolgozó

Jövőre a garantált bérminimum bruttó 202 ezer forintra emelkedik, ezért a kereskedelmi láncoknak is biztosítania kell az ettől magasabb béreket. 

Emelnie kell bolti dolgozóinak fizetését néhány áruházláncnak, ha meg akarják őket tartani. Legalább 15-20 ezer forintos bérelőnyt kell biztosítani a dolgozóknak a mindenkori garantált bérminimummal szemben, ami a jövő évben bruttó 202 ezer forintra emelkedik a Világgazdaság információi szerint. A minimálbér is emelkedni fog várhatóan, bruttó 138 ezerről 150 ezer forintra.

Az áruházláncok és a szakszervezetek közt folyamatosan zajlanak a tárgyalások a fizetésemelésekről, amiket lassít, hogy a kormány csak év vége előtt jelenti majd be garantált bérminimum pontos értékét. A szakszervezetek a Tescónál és a Metrónál is szeretne béremelést. Azt próbálják tárgyalásokkal elérni, hogy az említett láncoknál a kezdő bér minimum bruttó 219-220 ezer forint lenne.

A lap emlékeztet, hogy ha a kereskedelmi láncok nem emelnek bért, akkor a dolgozók valószínűleg elmennek máshova, ahol magasabb bért kapnak.

A Pénzcentrum néhány hete összegyűjtötte, hogy mennyit kerestek átlagban a dolgozók az elmúlt években az egyes láncoknál. Ez alapján még mindig elég nagy bérszakadék van az egyes áruházláncok között.

Havi bruttó átlagkereset az áruházláncoknál:

20162017
Aldi317 000 Ft345 000 Ft
Lidl307 000 Ft310 000 Ft
Penny246 000 Ft287 000 Ft
Spar210 000 Ft251 000 Ft
Auchan218 000 Ft249 000 Ft
Tesco200 000 Ft227 000 Ft

A Lidl és az Aldi esetében jóval magasabbak az idei átlagkeresetek, mivel az év elején mindkét áruházlánc jelentősen emelte a bolti dolgozók fizetését.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.