3 hiba, amit sokan elkövetnek, amikor ketogén diétáznak

Manapság sok ember fog bele a ketogén diétába, amivel általában az a céljuk, hogy lefogyjanak. Akadnak azonban, akik számára nem válik be, így abbahagyják – de ilyenkor nem biztos, hogy a diéta a hibás, lehet, hogy egyszerűen rosszul csinálják.

A keto diéta egy nagyon alacsony szénhidrát-, magas zsír- és mérsékelt fehérjetartalmú étrend. A szénhidrátbevitelt ebben a fogyókúrában a zsír helyettesíti, hogy a szervezet ketózisba kerüljön. Ebben az állapotban a szervezet a zsírt használja fel energiaként a glükóz helyett. Általánosságban elmondható, hogy az étrend 70 százalék zsírból, 20 százalék fehérjéből és mindössze 10 százalék szénhidrátból áll.

3 hiba, amit sokan elkövetnek, amikor ketogén diétáznak

A keto diétának alapvetően számos előnye lehet, hiszen azon túl, hogy segíthet a fogyásban, a cukorbetegség és az Alzheimer-kór elleni küzdelemben is alkalmazható. Érdemes lehet tehát kipróbálni, ha ilyen céljaink vannak, de ügyeljünk arra, hogy ne kövessük el az alább felsorolt hibákat.

Nem eszünk elég zsírt

Ennél a diétánál az emberek hajlamosak arra összpontosítani, hogy a lehető legkevesebb szénhidrátot fogyasszák, miközben a bevitt fehérjemennyiséget is csökkentik. Definíció szerint a ketózis akkor érhető el, ha a szervezetnek elegendő zsírja van az energiatermeléshez – ennek megfelelően elegendő zsírt kell ennünk ahhoz, hogy a szervezet optimálisan működhessen ezen a diétán.

Normál – azaz napi 2000 kalóriás – diéta esetén közel 140 gramm zsírt kell ennünk naponta.

Elhanyagoljuk a rostokat

A jelenlegi napi ajánlások szerint naponta 25-35 gramm rostot kellene fogyasztanunk. Ezt sokan nem tartják be, és egy olyan húsban gazdag diéta, mint a keto, csak tovább nehezítheti az ajánlott mennyiség elérését. Azok, akik ketogén diétát követnek, általában korlátozzák a gyümölcsök, zöldségek és teljes kiőrlésű gabonák bevitelét, mivel mindegyikben van szénhidrát. Azonban igen nagy különbség lehet ezek között aszerint, hogy pontosan mekkora mennyiséget tartalmaznak – azaz: csak arra kell figyelnünk, hogy milyen forrásokból visszük be a rostokat. Az avokádó, a chiamag, a mandula, a lenmag, a napraforgómag és a sötét leveles zöldek például szuper választásnak számítanak.

Nem törődünk az elektrolitokkal

Függetlenül attól, hogy milyen étrendet követünk, a szervezetnek el kell érnie és meg kell tartania az elektrolit-egyensúlyt. A magnézium, a nátrium és a kálium mind nagyon fontosak a megfelelő hidratáció, a sav-bázis egyensúly és az optimális izom-, ideg- és sejtműködés fenntartásához. Ha ezt a keto diéta esetén nem vesszük figyelembe, olyan tünetek jelentkezhetnek, mint a fáradtság, a fejfájás és a hasmenés.

Fontos leszögezni, hogy bár a ketogén diéta hatásos lehet, nem való mindenkinek. Éppen ezért, mielőtt belevágunk, érdemes lehet szakemberrel konzultálni.

Forrásunk volt.


Még több diéta:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...