Karácsonyi asztaldíszek pillanatok alatt

Lassan egy hónapja karácsonyi hangulatba burkolóztak az üzletek. Téged is arra emlékeztetnek, hogy ki fogsz csúszni az időből? Hát akkor kezdj el idejében készülődni! (x)

Mutatunk néhány ötletet arra, hogyan úszhatod meg pénztárcabarát, azonban nagyon kreatív ötletekkel a karácsonyi dekorációt pillanatok alatt.
Egyrészt nem kell, hogy a lakás minden szegletén megjelenjen egy-egy csilli-villi dísz. Főleg, amíg nem írunk december 24-et. Addig is elkezdheted legyártani például az asztaldíszeket, amik nagyon jól mutatnak majd az ünnepi étkészlet között, de a fennmaradó pár hétben is feldobják a hétköznapokat, akár már holnaptól.
A Ferrero a napokban már mutatott nektek egy-két példát, de ha lecsúsztatok volna róla, a linkre kattintva érdemes szemezgetni tippjeik közül. Most pedig következzenek a csodás csokoládéikkal és azok csomagolásaival készült asztali dekorációk!

Ágas-bogas hópihék

Emlékeztek még, gyerekkorunkban mennyi hópihét gyártottunk az iskolában? Miért ne tehetnénk felnőttként is - akár a gyerekekkel karöltve? De nem ám csak úgy papírból, hanem a már elfogyasztott és kidobásra váró csokipapírokból!

Hozzávalók

Elkészítése

Először simítsuk ki a papírokat, majd egyenként hajtsuk félbe, végül negyedbe őket. Ezután ki kell találnunk valami tetszőleges mintát, amit majd bevagdosunk a papírba. Ha ezzel megvagyunk, nyissuk szét, kössünk rá egy szalagot, ezt csomózzuk össze. Akasszuk rá egy ágra - ezt aztán tehetjük vázába, de az asztalra is fektethetjük, sőt, később még a karácsonyfát is díszíthetik az apró fehér hópihék.

Virágokat az asztalra!

Ez nemcsak hogy dekoratív asztaldísz, de funkciója is lehet, ha az elkészült darabokba visszatesszük a bonbonokat. Ezekből később apró ajándékok is lehetnek egy kollégának/ismerősnek!

Hozzávalók

Először is simítsuk ki a papírokat - nem baj, ha nem lesz teljesen lapos, hiszen annál izgalmasabbak lesznek a virág szirmai. Szépen sorjában ragasszunk össze öt papírt, majd befelé haladva rétegezzünk újabb és újabb papírokat. Ezt addig ismételgessük, míg épp csak annyi helyünk marad, hogy a virág közepébe beletehessük a csokigolyót.

Gömb asztaldísz

Nagyon könnyű az elkészítése, azonban annál hatásosabb a végeredmény! Csodás fókuszpontja lehet a megterített asztalnak. Érdemes belőle különböző méretben legyártani két-három darabot, és együtt, kisebb csoportokban tenni az asztal közepére.

Hozzávalók

  • Raffaello csokipapírok
  • gombostű
  • hungarocellgolyó
  • gyertyatartó
  • selyemszalag
Simítsuk ki a papírokat, majd szúrjunk a közepükbe gombostűt. (Érdemes a nagyobb fejű gombostűvel dolgozni, de a sima is megteszi.) Hajtsuk illetve gyűrjük össze a papírt, majd szépen sorjában szúrjuk a gombostűket egyenként a hungarocellbe úgy, hogy az alján hagyunk egy kisebb részt szabadon, hogy meg tudjon állni a gyertyatartón a golyó. Tetszés szerint díszíthetjük selyemszalagból készült masnival is. (x)

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos zöldbableves

A recept Turós Emil régi szakácskönyvében található. A zöldbableves soha nem volt a kedvenc fogásom, de ez a recept mindent megváltoztatott. Ajánlom mindenkinek, kitűnő fogás!