3 okból is csökkennek az árak az év második felétől

Látványosan emelkedtek a fogyasztói árak a januári számokhoz képest, de szerencsére már sejteni lehet, hogy mikor fog enyhülni a rekordinfláció.

Februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4%-kal haladták meg az egy évvel korábbit - jelentette be a Központi Statisztikai Hivatal. Ezek alapján az infláció januárban tetőzött 25,7 százalékos szinten, ám a februári inflációs ütem csak minimális csökkenést mutatott – írja a növekedés.hu.

Ennyivel emelkedtek az élelmiszerárak februárban

A februári statisztikák szerint az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett leginkább. Sőt, a fogyasztói árak januárhoz képest is emelkedtek, 0,8 százalékkal.

Februárban az élelmiszerek ára 43,3 százalékkal nőtt, ezen belül főként

  • a tojás (79,2%),
  • a tejtermékek (76,2%),
  • a vaj és vajkrém (75,1%),
  • a sajt (72,1%),
  • a kenyér (71,1%), az édesipari lisztesáru (68,6%),
  • a száraztészta (57,3%),
  • a tej (53,7%) és
  • a péksütemények (51,9%) drágultak.

A termékcsoporton belül a liszt (9,8%) és az étolaj (3,4%) ára nőtt a legkevésbé.

Az év második felében azonban már látványosan mérséklődhet az infláció több tényező miatt is. Egyfelől csökkentek az energiaárak, visszaesett a fogyasztás, valamint a forint is erősödött.

Főzz, értékelj és nyerj, vadonatúj játékunkban hasznos ajándékok várnak!

Forrásunk volt.


Ezek a hírek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...