Magyarországon emelkedtek a legsúlyosabban az élelmiszerárak egész Európában

Az Eurostat legfrissebb elemzése az Európai Unió 27 tagországának áremelkedéseit vizsgálta és mutatta be. A magyar adatok kétségbeejtő képet festenek, ráadásul egyre romlik a helyzetünk uniós összevetésben.

Összeállításból kiderült, hogy ha csak az élelmiszereket nézzük, Magyarországon volt a legdurvább áremelkedése 21 százalékkal.

  • A kenyér, a hús, a gyümölcs, a sör és az alkoholmentes italok ára is Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben. A kenyér 37 százalékkal lett drágább, a második helyezett Litvániában csak 20 százalékkal.
  • Amikor a júniusi élelmiszer-inflációt vizsgálták, még csak kenyérben és húsban vezettünk
  • A margarin és más növényi zsírok ára is durván elszállt (46 százalék), majdnem annyira, mint a szlovákoknál.
  • A gyümölcs ára 20 százalékkal emelkedett, a söré 11 százalékkal, az alkoholmentes italoké pedig 18 százalékkal.
  • Az inflációt tekintve is elől szerepeltünk a listán. Júliusban 10,4 százalékkal voltak magasabbak az árak Magyarországon, mint januárban.

„Ez a negyedik legmagasabb érték az Európai Unióban: csak a balti államok előznek meg minket, és hajszálra úgy állunk, mint Málta. A teljes EU-s infláció 6,3 százalék az Eurostat adatai alapján” – olvasható a 444.hu cikkében, ahol a teljes elemzést is meg lehet tekinteni.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Krémes, mézes-mustáros csirkemell

Krémes, mézes-mustáros csirke: lágy, szájban omlós csirkemell és selymes mézes-mustáros szósz, egy igazi, megunhatatlan klasszikus. Gyorsan és egyszerűen elkészíthető, így remek a ...