A rántott hús igazi reneszánszát élni. Na nem mintha eltűnt volna valaha is a vasárnapi asztalról, hanem újra megjelent az étlapokon is és ma már nem ciki, ha valaki állandó jelleggel ott is tartja. Persze az is igaz, hogy itt nem a papírvékony hús/vastag panír kombináció játszik, mert sok lehetőség rejt magában ez a tök egyszerűnek gondolt kaja is.
Kezdve ott, hogy milyen húsból készül?
Az én személyes kedvencem a fledermaus, azaz a denevérhús. Fogalmam sincs, hogy Sándor barátommal hogyan és miként vettük meg az első adagot a Fény utcai piacon Attilánál, de az biztos, hogy ennél jobb alapanyag nem létezik, ha rántott húsról van szó. Szerintem.
A sertés hátsó combjáról lefejtett, denevér formájú húsdarab ez, innen a név, ugye. De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy ránézésre jó cupákosnak, inasnak tűnik, amit én teljes szívemből gyűlölök, de a látszat nagyon is csal. Tökéletes alkalmas arra, hogy pár perces hőkezelés után, omlós, szaftos és puha legyen, a disznóhústól nem elvárt módon. Semmi rágós cucc nem marad benne. Tényleg isteni.
Aztán a következő kérdés a technika. Van aki a vajban pirításra, van aki a pálmazsírra (?) és van aki a sütőben sütésre esküszik. Szerintem meg a legjobb otthoni módszer az, ha az ember fogja, és egy adag disznózsírban süti készre. Nem kell túlzásba vinni, elég ha háromnegyedig ellepi a húst a zsír, így is annyival több ízt ad hozzá, és nem is áztatja el úgy, mint az olaj.
Innentől meg aztán végtelenek a variációs lehetőségek. Hogy miben, hányszor, hogyan panírozzuk. Hogy miként fűszerezzük vagy nem fűszerezzük. Én szójaszószban pácolom a húst, a lisztet keményítővel turbózom és pankóban hempergetem meg a szeleteket. Na, nekem ilyen a tökéletes rántott hús.
