Igazi olasz konyha – ez a Da Mario!

Magukat olasznak nevező vendéglőkből Dunát lehet rekeszteni: sok helyen megoldják a tipikus jegyek kívánalmait vastag pizzatésztával, trappista sajttal és uzsonnasonkával.

Az így készült ételeknek persze semmi közük az olasz konyhához. A tendencia azért javul, s jó néhány helyen már nemcsak a bolognai, carbonara, pizza szentháromságát kínálják, de van még hova fejlődnünk. Nem úgy a Da Mario! A Szabadság tér mellett, a Vécsey utca 3. szám alatti, terasszal is bővített étterem az elmúlt idők egyik legkellemesebb meglepetése: jót ebédeltünk, ha igazi olasz specialitásra vágytok, ez a ti helyetek!

Katlan Tóni vendéglője >>

A kiszolgálás nagyon kedves, készséges, semmilyen szájhúzogatást nem okoz, hogy az előételünket, a rakott padlizsánt szeretnénk megfelezni, meg is kapjuk külön tányérokban. Amíg várakozunk, még meleg, ropogós pizzakenyérrel lepnek meg minket, amit valószínűleg egész nap tudnánk ropogtatni: kellemes fokhagymás, a valódi olívaolajjal lehengerlő, külön öröm a corpus delicti, azaz, hogy kissé hamusan hozzák ki a kemencéből. Ekkor már sejtjük, hogy jó helyen járunk és nem lesz gond a folytatással. Friss, karakteres parmezán az asztal közepére, de nem ám két evőkanálnyit, szépen telve van a tartó csésze, s mikor a pincér megjelenik a hatalmas borsdarálóval, nem tudunk ellenállni az extra fűszerezésnek, s milyen jól tesszük! Kellemesen szaftos, nem savanykás, pont jó állagú padlizsánszeleteinket hamarjában elpusztítjuk.

{ GALÉRIA = title:Igazi%20olasz%20konyha%20-%20ez%20a%20Da%20Mario!, 0,1,2,3,4,5 }

Ennek is adunk az olívából, ami egyébként végig az asztalunkon marad és kedvünk szerint használhatjuk, akár csak a valódi balzsamecet – ezekért abszolút képzeletbeli pluszpontok járnak! A főételnél nagyon drukkolunk, mert már időtlen idők óta keresünk olyan helyet, ahol valódi bolognait főznek – s végre megvan! Darált marhahúst kapunk sűrű, zöldséges szósszal, végre nem az étel tetejére aprított zellerdarabkákkal demonstrálják, hogy azt is látott az étel: összefőzve, tojásos száraztésztával, természetesen taglietellével kapjuk.

Sör ÉS falatozás >>

A bolognai hazájában egyébként sem dívik a tojás nélküli tésztagyártás, az inkább a déli területekre jellemző. A gnocchi is hibátlan: a négysajt-mártásban fürdőző tésztaszemek tökéletesen és kellemesen puhák, cseppet sem túlfőzöttek, a leheletnyi szárított paradicsom pedig pont annyira bolondítja meg az ételt, amennyit az még éppen elbír úgy, hogy ne változzon meg a karaktere. A desszertünk egy ribizlis panna cotta, amit omlós linzertésztán kapunk meg, valódi vaníliadarabokkal. Kissé talán édesnek ítélnénk, de milyen legyen egy igazi, olasz desszert?

Bolognai receptekért kattints >>

Hét közben napi menü 1700 forintért kapható, egyébként az étlapon előételek, levesek 1200 forinttól, főételek, tészták 3000, illetve 1700 forinttól elérhetőek, desszertet már egy ezres alatt is kapunk. Anyukával, barátnővel, de hétvégén nagyobb társasággal is ideális célpont ebédhez, és bár olcsónak nem mondható, kikapcsolódni mindenképp érdemes ellátogatni, ha tehetjük.

Itt találod a Da Mario Budapest honlapját! >>

Szerző: Kitti és Dacota

Még több helyről olvasnál? Válogass a Kóstolgató cikkei között! >>

Hozzászólások (0)

Címlapról ajánljuk

15 sercegős sertéssült, ami az utolsó falatig élvezet

Készítsünk egy klasszikus, sült sertéshúsos fogást, mert ezekkel lehetetlen mellényúlni. Szaftosak, omlósak, de ha kell, ropogósak és aranybarnák. Serpenyőben, sütőben, rántva vagy roston: mindegy, hogyan sütjük, a siker (és az üresre törölt tányér) garantált.

Nosalty

5 őszi finomság, amit csak most tehetsz el a kamrába

Ugyan az ősz már a zord hónapok felé vezet minket, amikor szinte alig vannak friss alapanyagok a boltban, még nem kell teljesen lemondanunk a befőzésről és a különböző finomságok eltevéséről. Sőt, az évszak rengeteg kincsét csak most tudjuk későbbre megőrizni. Lássuk, mik ezek!

Lakos Benedek

További cikkek

Na, ezért isszák tejjel a teát az angolok

Rengeteg különböző fajta tea létezik a világon, és ezen felül az elkészítési és fogyasztási módszerek is igen sokszínűek. Az egyik legismertebb és legkevésbé érthető kombináció a tejes tea, ami a britek nagy kedvence. De hogyan született meg ez a furcsa ital?