Kiszámoltuk, olcsóbb-e a házi kocsonya a boltinál

Az egyre jobban elszálló árak mellett már nem könnyű fejben tartani, hogy akkor most mi számít olcsónak. Nagyon sok minden, ami régen filléres volt, ma már nem az, és szinte úgy kell vadászni a pénztárcabarát megoldásokat. Az otthoni alkotással sokat lehet spórolni, persze nem minden ötlet jó ötlet. Most (nagyjából) konkrét számokon keresztül válik láthatóvá, hogy mivel éri meg otthon vesződni, mert mi itt, a Nosaltynál bizony kiszámoltuk.

A házi kocsonya sokak asztalát díszíti a téli ünnepek alatt: vagy karácsonyra vagy szilveszterre biztosan készül belőle. Vagy mégsem? A jelenlegi élelmiszerárak mellett lehet, hogy átgondoljuk a remegős különlegesség sorsát: készítsük, ne készítsük, esetleg vegyük meg boltban vagy rendeljük? Mindezekben a sok fejtörést okozó kérdésekben remélhetőleg segít majd az alábbi kis számolás, amelyből kiderül, hogy a bolti vagy a házi kocsonya kerül kevesebbe.

Kiszámoltuk, olcsóbb-e a házi kocsonya a boltinál

Házi kocsonya: finomabb, de vajon olcsóbb is?

Szerencsére a kocsonya alapból egy olyan étel, ami viszonylag olcsó (mondhatni „nemkívánatos”) húsrészeket használ, így ezek miatt annyira nem kell aggódnunk. Az egyetlen kivétel talán a füstölt tarja, ami ugyan egy kicsit megdobja a költségeket, viszont isteni íze miatt nagy kár lenne kihagyni.

Szerencsére nem is kell kihagynunk, hiszen a házi kocsonya még a jelenlegi árak mellett is olcsóbban kijön, mint a bolti.

Termék Átlagár  A recepthez (6 adag) 
Kocsonya (1 adag)            724,00 Ft 
Sertésköröm (1 kg)            929,00 Ft                                650,30 Ft
Sertéslapocka (1 kg)         1 821,50 Ft                                455,38 Ft
Füstölt tarja (1 kg)         3 493,00 Ft                            1 047,90 Ft
Vöröshagyma (1 kg)            397,00 Ft                                  27,79 Ft
Fokhagyma (1 kg)         2 021,00 Ft                                505,25 Ft
Feketebors (25 g)            201,00 Ft                                    1,00 Ft
Só (1 kg)            231,00 Ft                                    2,31 Ft
Babérlevél (5 g)            105,50 Ft                                  10,55 Ft
Sárgarépa (1 kg)            419,00 Ft                                188,55 Ft
Fehérrépa (1 kg)         1 518,50 Ft                                303,70 Ft
Petrezselyem (1 csokor)            179,00 Ft                                179,00 Ft
Házi kocsonya (1 adag)            600,00 Ft                            3 600,00 Ft
Forrás: KSH, saját kutatás

A húsokon kívül a többi alapanyag viszonylag kis kiadást jelent, ezért a végösszeg (amit most a hosszú főzéssel járó, magasabb energiaköltség miatt igen bőkezűen kerekítettem felfelé) egyáltalán nem vészes. Ráadásul igen nagy adag születik az alapul vett receptből, így az egész család/vendégsereg kiadósan lakomázhat majd a kocsonyánkból.

Az elkészítéshez pedig itt egy szuper recept:

A bolti termékek átlagárai egy hozzávetőleges számítás eredményei, amelyet az interneten megtalálható adatok alapján végeztünk. Ez minden esetben a legolcsóbb (éppen nem leárazott) termék árát veszi alapul. A valós átlagárhoz képest (mivel ez nem egy nyilvános adat) eltérések előfordulhatnak. Az alapanyagok átlagárára vonatkozó adatok a KSH statisztikáiból, illetve az Árukereső weboldal egyes adataiból származnak. Ez utóbbiak is hozzávetőleges számok, csupán a szemléltetést segítik. A valós költségek eltérőek lehetnek. A házi termékek árai kerekítve vannak, mivel hozzávetőlegesen tartalmaznak valamennyi energiaköltséget is.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...