Kiszámoltuk, olcsóbb-e a házi fonott kalács, mint a bolti

Az egyre jobban elszálló árak mellett már nem könnyű fejben tartani, hogy akkor most mi számít olcsónak. Nagyon sok minden, ami régen filléres volt, ma már nem az, és szinte úgy kell vadászni a pénztárcabarát megoldásokat. Az otthoni alkotással sokat lehet spórolni, persze nem minden ötlet jó ötlet. Most (nagyjából) konkrét számokon keresztül válik láthatóvá, hogy mivel éri meg otthon vesződni, mert mi itt, a Nosaltynál bizony kiszámoltuk.

A nagy húsvéti készülődés során felmerülhet a kétely bennünk, hogy a rengeteg konyhai munka és fáradozás helyett nem lenne-e jobb mindent csak a boltban megvenni? Megéri még egyáltalán házi fonott kalácsot vagy kaszinótojást készíteni? A hagyományok tisztelői és az otthoni ízek szerelmesei egészen biztosan rávágnak majd erre a kérdésre egy határozott igent. De vajon nekik lenne igazuk? Mihez kezdjenek azok, akik inkább az élelmiszerárak és a költségek miatt aggódnak? Nos, először is olvassák végig az alábbi cikket, ugyanis utána garantáltan egyszerűbb lesz a választás a bolti és a házi fonott kalács között.

Kiszámoltuk, olcsóbb-e a házi fonott kalács, mint a bolti

Házi fonott kalács: a bolti a nyomába sem eredhet

Szerencsénkre még az elegánsabb kalácsreceptek is viszonylag kevés hozzávalóval operálnak, ezek az alapanyagok pedig továbbra sem megfizethetetlenek. Egyedül a vaj ugrik ki a listából: a tejtermék ára hatalmasat ugrott az elmúlt időszakban.

Minden más azonban eltörpül mellette: ha szépen összeadjuk a recept alapanyagköltségét, láthatjuk, hogy nem is olyan vészes a helyzet.

Termék Átlagár  A recepthez (1000 g) 
Kalács (1 kg)         1 640,92 Ft 
Tej (1 l)            562,00 Ft                                196,70 Ft
Élesztő (1 kg)         2 090,68 Ft                                  52,27 Ft
Finomliszt (1 kg)            225,00 Ft                                112,50 Ft
Porcukor (1 kg)            753,00 Ft                                  62,48 Ft
Tojás (1 db)              90,40 Ft                                180,80 Ft
Vaj (1 kg)         7 970,00 Ft                                797,00 Ft
Házi kalács (1 kg)         1 500,00 Ft                            1 500,00 Ft
Forrás: KSH, saját kutatás

A vajon pedig tényleg nem éri meg spórolni: ha így szeretnénk olcsóbbá tenni a kalácsunkat, akkor vehetnénk bolti pékterméket is (az egészen biztosan nem vajjal készül, hanem margarinnal).

Maradjunk inkább a házi elkészítésnél és a minőségi alapanyagoknál, hogy így a lehető legszebb és legfinomabb kalácsot tehessük az ünnepi asztalra. Mint sok minden másnál, itt is igaz: ha csináljuk, akkor csináljuk rendesen!

A bolti termékek átlagárai egy hozzávetőleges számítás eredményei, amelyet az interneten megtalálható adatok alapján végeztünk. Ez minden esetben a legolcsóbb (éppen nem leárazott) termék árát veszi alapul. A valós átlagárhoz képest (mivel ez nem egy nyilvános adat) eltérések előfordulhatnak. Az alapanyagok átlagárára vonatkozó adatok a KSH statisztikáiból, illetve az Árukereső weboldal egyes adataiból származnak. Ez utóbbiak is hozzávetőleges számok, csupán a szemléltetést segítik. A valós költségek eltérőek lehetnek. A házi termékek árai kerekítve vannak, mivel hozzávetőlegesen tartalmaznak valamennyi energiaköltséget is.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Krémes „arany” burgonyasaláta

Ez a krémes amerikai burgonyasaláta pont az a fajta köret, amit egyszer elkészítünk, aztán minden nyári grillezésre, piknikre és családi ebédre újra kérnek belőle. A sárga húsú ...

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Címlapról ajánljuk

Így éleszd fel a hervadt muskátlit a kánikula után: néhány...

A muskátli igazi klasszikus a balkonokon és az ablakpárkányokon, de a hosszú nyári hőség még ezt a strapabíró növényt is megviselheti. Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb rajta a virág, a levelei fakóbbak, vagy egyszerűen megtorpant a fejlődésben, még nincs veszve semmi. Néhány egyszerű lépéssel új lendületet adhatsz neki, és akár az ősz első heteiben is gyönyörködhetsz a színes virágokban.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...