Salátaöntet buktathatta le Harry Stylest és Olivia Wilde-ot

Hiába történt már egy éve, nem csillapodnak a kedélyek Harry Styles és Olivia Wilde kapcsolata körül. A színésznő és egykori férje, Jason Sudeikis házassága egy közeli forrás szerint ott romlott meg véglegesen, amikor Wilde Styles-nak készítette el különleges és híres salátájának öntetét.

Egy speciális salátaöntet és egy túl sokat mutató okosóra vethetett véget Jason Sudeikis és Olivia Wilde házasságának, erről számolt be nemrég az egykori házaspár bébiszittere. A dadus állítására azóta Wilde is reagált, ráadásul nagyon frappánsan.

Menjünk vissza egy kicsit az időben: a Ted Lasso és a Családi üzelmek főszereplője, Jason Sudeikis több mint hét évig alkotott egy párt a Doktor House-ból ismert Olivia Wilde-dal, házasságuk pedig szinte egyik napról a másikra ért véget alig két évvel ezelőtt. Nem sokkal később kiderült, a tehetséges színész-rendező nem mással került romantikus kapcsolatba, mint Harry Styles-szal, akivel együtt forgatták Wilde második saját rendezésű filmjét, a Nincs baj, Drágám-ot.

Harry Styles és Olivia Wilde kapcsolatáról tavaly kezdtek el csiripelni a madarak

A nagy botrányt kavart szerelmi háromszögről most az egykori házaspár gyermekeinek dadusa árult el részleteket, nevezetesen azt, hogyan derült fény az afférra. A szitter szerint Sudeikis felesége okosóráján látta először az énekessel váltott titkos üzeneteket, a végső lökést a szakításhoz azonban egy különleges saláta adta.

Olivia Wilde ugyanis családi házukból indult el, hogy találkozzon Harry Styles-szal, a brit énekesnek pedig különleges salátájából is szeretett volna vinni egy adaggal, Sudeikis pedig borzasztó dühbe esett a helyzet láttán. A dada állítása szerint volt olyan eset, amikor a színész felesége autója elé ugrott, hogy megakadályozza az énekessel való találkozót, azon az éjszakán pedig, amikor Wilde távozni akart a salátával a kezében, Jason utánament, és videóra vette az egész balhét.

Jason azt mondta nekem, hogy azért csinálta az egészet, hogy Olivia elkéssen a Harryvel tervezett randiról. A salátát és a speciális öntetet Olivia csinálta Harrynek, hiszen együtt akartak vacsorázni

– tette hozzá a dada.

Olivia Wilde természetesen nem hagyta szó nélkül az egykori dadus állításait, csípős válaszként pedig egy Instagram-sztoriban osztotta meg különleges salátaöntetének receptjét is, pontosabban egy receptet Nora Ephron Heartburn című könyvéből, ami a következőket írja:

„Keverjünk össze két evőkanál dijoni mustárt két kanál vörösborecettel. Ezután folyamatos kevergetés mellett adjunk hozzá öt evőkanál olívaolajat, és keverjük addig, amíg az egész krémes nem lesz. Ez az öntet tökéletes zöldsalátához, vízitormához és endíviasalátához is."

Az egykori vigyázónő állításait az egykori pár együttesen tagadja.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...